BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmilliárdos beruházás a Kék Golyó utcában

Hat év előkészítő munka után hatmilliárd forintos beruházással megújul az Országos Onkológiai Intézet (OOI). Az alapkövet ma, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szócska Miklós jelenlétében Mádl Dalma asszony helyezte el a fővárosi, Kék Golyó utcai intézetben.

A beruházás 90 százaléka az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a fönnmaradó hányadot a magyar kormány állja.

Jelentkezzen Ön is a Világgazdaság Egészségügyi konferenciájára: Merre tart az egészségügy? – Stratégia, szerkezetváltás, működésfejlesztés

Az előadók között találkozhat Réthelyi Miklóssal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterével, Szócska Miklóssal az egészségügyi ágazatot irányító államtitkárral és Horváth Endrével, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárával.

Időpont: 2010. november. 4.

Kásler Miklós, az OOI főigazgatója a VGO-nak elmondta? 3,8 milliárd forintot fordítanak az új épületre, amelyben sebészeti osztály hat új műtő, 94 daganatos beteg egyidejű, kúraszerű kezelésére alkalmas részleg, bőrgyógyászat létesül. Új gyógyszertárat is kialakítanak, amely alkalmas lesz arra is, hogy intézet betegei számára elkészítsék a terápiához szükséges infúziókat. Megújul az intézet műszerparkja, három, a legkorszerűbb kategóriába tartozó MRI berendezés segíti majd a betegek diagnosztikai vizsgálatát.

Sok régi épületet le kell bontani az OOI-ben, így a mainál lényegesen nagyobb zöld terület marad meg az intézetben. A tender győztes Hőszerpréd generálkivitelező már hozzá is fogott a mun kálatokhoz, a beruházással ugyanis 2012. március 31-én el kell készülniük.

A főigazgató elmondta azt is: naponta kétezer beteget látnak el az ország minden részéből, az utóbbi másfél évtizedben háromszorosára nőtt a betegforgalom, így méltatlanul nagy a zsúfoltság. Az új intézetben korszerű és kényelmes feltételek között gyógyíthatnak az orvosok és a szakdolgozók, és a mostaninál több beteget is fogadhatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.