BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ösztöndíj a Richter segítségével

A Pécsi Tudományegyetem, Pécs városa és a Richter megállapodnak, hogy a közös érdeklődésükbe tartozó tudományos területekre eső projektek megvalósítása érdekében együttesen pályáznak az állam, illetve az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek, illetve szervek által kiírt pályázatokra.

A Richter Gedeon Talentum Alapítvány – pályázati eljárás keretében – hozzájárul a 35 év alatti tehetséges fiatalok középiskolai, graduális és posztgraduális tanulmányainak, valamint az őket oktató intézmények támogatásához. Az alapítvány hozta létre a „Richter Gedeon PhD Ösztöndíjat”, amely ezúttal az élettudományi kutatás területe iránt elkötelezett PhD hallgatók képzését támogatja. Az együttműködés keretében a Richter Gedeon PhD Ösztöndíjat három hallgató kaphatja meg, egyszeri három éves határozott időtartamra a 2011/2012 tanulmányi évtől kezdődően.

Az ösztöndíjat azok a gyógyszeripari érdeklődési körbe tartozó kutatási témával foglalkozó, természettudományos alapképzettségű – különösen biológus, molekuláris biológus, orvos, vegyész, illetve gyógyszerész végzettségű – nappali tagozatos PhD képzésbe felvett hallgatók nyerhetik el, akik a jelentkezésük benyújtásakor nem töltötték be 35. életévüket.
Az egyetem az ösztöndíjas hallgatók tudományos előmenetelét a képzés teljes időtartama alatt figyelemmel kíséri, biztosítja a kutatási feltételeket, beleértve a kutatási téma irányítását. A Richter az együttműködés keretében vállalja, hogy – amennyiben az ösztöndíjas kutatási témája a társaságnál végzett tevékenységhez kapcsolható – lehetőség szerint konzultációt és gyakorlati képzést nyújt a  cég székhelyén.

A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszeripari vállalat lévén különösen magas hazai szellemi hozzáadott értékű termékeket állít elő. Kutatás-fejlesztésre átlagosan árbevétele 10 százalékát költi, a közép-kelet-európai régió, egyben Magyarország vállalatai közül a legtöbbet. A cég sikeres működésének kulcseleme a tudományos kutatás, amely jól képzett, innovatív szakemberek nélkül elképzelhetetlen, ezért stratégiájának fontos része a hazai műszaki és természettudományos oktatás támogatása, a tehetséges fiatalok megtartása Magyarországon és a társaságnál egyaránt.

A Pécsi Tudományegyetem a természettudományos szakemberképzés egyik kulcsszereplője Magyarországon. Az egyetemmel a Richter hosszú idő óta ápol szoros és kölcsönösen előnyös kapcsolatot, akárcsak a hazai természettudományos oktatásban résztvevő más élenjáró intézményekkel és kutatóhelyekkel

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.