BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét előkelő rangsorban kapott helyet Budapest

A hétvégi Sunday Telegraph beválasztotta Budapestet a világ 50 legérdekesebb kulturális turisztikai desztinációja közé. A Sunday Telegraph, amely az Egyesült Királyságban 3,5 millió példányszámban jelenik meg vasárnaponként, és interneten keresztül napi 85 ezer megkeresést regisztrál, egész oldalon mutatja be a magyar főváros vonzerőit. Az összeállítás illusztrációja – kiemelve hazánk fürdőkultúráját – a Gellért fürdő.

A lap újságírója tavaly ősszel a Magyar Turizmus Zrt londoni képviseletének szervezésében ismerkedett a magyar főváros turisztikai kínálatával. A szerző szerint teljesült I. Ferenc József egykori osztrák császár, magyar király kívánsága, mely szerint Budapestet Béccsel egyenrangú központtá szerette volna tenni. A cikk szerint Budapesten feltétlenül meg kell nézni a Szépművészeti, valamint az Iparmúzeumot, a Vásárcsarnokot, az Állat- és Növénykertet és az Operaházat.

A magyar főváros elsősorban gazdag kulturális élete miatt került a világ legérdekesebb célpontjai közé, amelyen  -legalább is a szerző szerint - Nagy-Britannia is elámulhat.
 
A KSH legfrissebb, 2010. január-novemberi statisztikai adatai szerint a hazai szállodákban 184 ezer vendéget és 443,4 vendégéjszakát regisztráltak az Egyesült Királyságból, ami a vendégek vonatkozásában közel 10 százalékos, a vendégéjszakák tekintetében pedig 2,2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.