BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötezer gázfogyasztó esett a két szék közé

A Tigáz Zrt.-nek közel ötezer olyan lakossági ügyfele maradt 2011. január 1-jétől is a társaság egyetemes szolgáltatásában, aki eredetileg át akart menni az EMFESZ Kft.-hez.

Bár e fogyasztók végül elestek volna az EMFESZ által kínált 8 százalékos gázárkedvezménytől, mert felfüggesztették a kft. kereskedői engedélyét, ha váltottak volna, három hónapig így is olcsóbban kapnák a gázt. Erre az időre ugyanis a Tigáz tarifáinál alacsonyabbat kínáló Főgáz Zrt.-t jelölte ki a Magyar Energia Hivatal (MEH) a Tigáz területén lévő, egyetemes szolgáltatásra jogosult EMFESZ-fogyasztók végső menedékes szolgáltatójaként.

Az EMFESZ-nél azt mondták lapunknak, hogy cégük szabályszerűen, az érintett fogyasztóktól kapott meghatalmazás alapján kezdeményezte tavaly novemberben közel ötezer lakossági fogyasztó átléptetését, amelynek január 1-jén kellett volna megtörténnie. Csakhogy meglátásuk szerint a Tigáz – megszegve a vonatkozó kormányrendeletet és a gáztörvény végrehajtási rendeletének két pontját is – nem adta át az érintett felhasználók kapacitásait, és nem módosította az átlépő fogyasztók elosztási szerződését sem. Emiatt 2011. január 1-jével egy fogyasztó sem lépett át a Tigáztól az EMFESZ-hez.

A kft. ugyanakkor elismerte, hogy kiderült: közel kilencszáz fogyasztónál valóban fennállt átlépést akadályozó körülmény, arra viszont a cég nem kapott magyarázatot a Tigáztól, hogy miért akadályozta meg a maradék közel négyezer felhasználó kereskedőváltását, azok akarata ellenére. Ezért az EMFESZ a múlt év végén az ügy azonnali kivizsgálását kérte a MEH-től. „A vizsgálat folyik” – erősítették meg lapunknak a hivatalnál, hozzátéve, hogy több más kereskedőváltással kapcsolatos eset is terítéken van.

Érdeklődésünkre a Tigáznál is azt mondták, közel ötezer ügyféltől kaptak január 1-jétől történő átlépésre vonatkozó kérelmet. Ezek közül azonban nagyon sokat vissza kellett utasítani például adatproblémák vagy tartozás miatt. A cég szerint ezenfelül nagyon sokan meggondolták kilépési szándékukat, arra jutván, hogy az EMFESZ árkedvezménye nem ellensúlyozza számukra a Tigáz által kínált pluszszolgáltatások előnyét. Hasonló megfontolásból korábban az EMFESZ-től is egyre többen mentek át a Tigázhoz az utóbbitól kapott válasz szerint. Csak mintegy nyolcszázan nem változtatták meg átlépési szándékukat. Őket – közölték – a cég az időközben az EMFESZ körül kialakult bizonytalan helyzet miatt és az ügyfelek védelme érdekében nem engedte el, erről értesítette a MEH-et is.

A Főgáz mégis várja a visszatartott fogyasztókat. A fentiek kapcsán emlékeztetett, hogy ha a kereskedőváltásra készülő fogyasztónak nincs tartozása, akkor a szolgáltatójának el kell őt engednie. Az EMFESZ számai alapján mintegy négyezer, de a Tigáz szerint is közel ezer új ügyfélről lemaradt társaság úgy véli, az átlépési szándékukat legkésőbb november 30-ig kezdeményezett és az EMFESZ-nek nem tartozó ügyfeleket január 1-jére a Tigáznak ki kellett volna léptetnie saját ügyfélköréből. Igaz, hogy a kft. kereskedelmi engedélyének a felfüggesztése miatt le kellett állítani minden, a céget érintő kereskedőváltást, ám ha a vitatott váltások megtörténhettek volna a felfüggesztése előtt, akkor a Főgáz szerint azokat végre kell hajtani.

A Főgáz felkérte a MEH-et, vizsgálja meg, miért térnek el jelentősen az általa eddig átvett ügyfelekre vonatkozó és azon adatok, amelyeket korábban a MEH megadott róluk. Egyúttal felkínálta segítségét azoknak, akiknél indok nélkül hiúsult meg a kereskedőváltás.

Számlázás 13-ától

Volt ügyfeleinek a január 13-ig felhasznált gázért az EMFESZ számlázhat, az azutáni időszakért már a végső menedékes szolgáltató – döntött pénteken a MEH. Eszerint az EMFESZ fizeti majd ki az FGSZ Földgázszállító Zrt.-t, amely 13. előtt néhány napig ellátta az kft. ügyfeleit.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.