BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stratégia váltásra kényszerül a Nokia

Mától mobilcsodák és szolgáltatói újítások bemutatója a barcelonai szakkiállításon

A Microsofttal szövetkezve kívánja felvenni a versenyt az okostelefonok piacán az utóbbi időben gyengélkedő finn Nokia. Stephen Elop vezérigazgató pénteki bejelentésének hírére mégis tízhavi mélypontra esett a Nokia részvényeinek árfolyama. A befektetők hosszúnak tartják például az átmenetre szánt két évet, holott tavaly 70 százalékkal bővült a világ okostelefon-szegmense. Az új stratégia szerint a cég mobiltelefon-ágát szétválasztják okostelefonokra és a hagyományos mobiltelefon-üzletágra, a hálózatiberendezés-gyártó profilnál pedig jelentős költségésszerűsítés várható. A megszorítások mindazonáltal nem érintik a cég magyarországi gyártását, így itt elbocsátásoktól sem kell tartani.

Ma nyílik Barcelonában az a világkonferencia, amelyen okostelefonok, táblagépek – akár három dimenzióban is – és rájuk építhető újszerű mobilos fizetési szolgáltatások mutatkoznak be. A mobiliparhoz kapcsolódó szolgáltató ágazat tavalyi forgalma elérte az 1000 milliárd dollárt. Lendületesen fejlődnek a vezeték nélküli technológiák is: Edward Kozel, a Deutsche Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese például Barcelonában jelenti be az eszközök közötti rövid hatótávolságú adatcserét lehetővé tevő stratégiáját.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.