BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durvul a helyzet: Hazugsággal vádolja a Google-t a Microsoft

Tovább nőtt a feszültség az informatikai világ két óriása között, a Microsoft ugyanis azzal vádolja a Google-t, hogy megtévesztett felhasználóit programcsomagja biztonsági tanúsítványait illetően.

A Microsoft egyik vezető tanácsosa, David Howard blogbejegyzésben számolt be arról, hogy a Google – állítása szerint – megtévesztette az amerikai felhasználókat, amikor azt állította, hogy a Google Apps for Government megkapta a szövetségi kormányzat irányelveinek megfelelő biztonsági tanúsítványt. "Itt az ideje, hogy a Google többé ne tegyen igaztalan állításokat a kormányzatok felé" – fogalmazott Howard.

A Google ugyanakkor az AP tudósítása szerint állítja, hogy a Microsoft állítása téves és ezt a bíróságnak benyújtott dokumentumokkal tudja igazolni. A háborúskodás oka, hogy a Google jelenleg is perel, mivel azt állítja, hogy Washington kizárta abból az informatikai fejlesztési pályázatból, amelynek keretében 85 ezer alkalmazott számára tervezhetett volna egy új e-mail rendszert. A trendet a Microsoft nyerte meg.

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy a Microsoft bejelentése is aláhúzza, milyen mértéket öltött a harc a két óriáscég között, miközben a Microsoft a Google területére próbál betörni, a Google pedig Redmond szoftverbirodalmát hódítaná el. Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban a Microsoft hivatalos panasszal fordult az Európai Bizottsághoz, azt állítva, hogy a netóriás tisztességtelen eszközöket vet be a keresőpiacon jelentkező versenytársak fékezésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.