BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lelombozta a Blackberry-gyártó a befektetőket

Nagyot esett a Blackberry okostelefonok gyártójának részvényárfolyama, miután a vállalat profitfigyelmeztetést adott ki. A kanadai Research In Motion Ltd. (RIM) egy hónappal legutóbbi gyorsjelentése után jelezte, adózott eredménye a korábbi terveknél alacsonyabb lesz.

A befektetők nem örültek a RIM bejelentésének, mely szerint az adózott eredmény részvényenként 1,30-1,37 dollár várható, a korábban jelzett 1,47-1,55 dollár helyett. A RIM becslése már akkor is az elemzők által várt alatt maradt.

Mike Abramsky, az RBC Capital torontói egységének elemzője szerint a RIM vezetősége a bejelentéssel csak tovább rontott az eddig sem makulátlan hitelességén.

A RIM egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt az Apple-lel és a Google-lal az okostelefonok piacán. A vállalat hétfőn indítja a Blackberry világkonferenciáján, amelytől a szakértők azt várják, hogy a vállalat előrukkoljon olyan újítással, amellyel jobbat tud mutatni, mint az Apple iPhone, vagy azok az okostelefonok, amelyekben a Google Android szoftvere fut.

A RIM-menedzsmentnek újítania kell a termékkínálaton, amely második generációs okostelefonokat és az alkalmazások széles skáláját jelenti – mondta Paul Taylor, a mintegy 14,5 milliárd dollár értékű RIM és Apple részvényt kezelő BMO Harris Private Banking vezetője.

Az Apple rendszerében mintegy 350 ezer, a Google Androidjában több mint 150 ezer, a Blackberry App Worldben mindössze 25 ezer alkalmazás érhető el.

A RIM papírjainak árfolyama 11 százalékkal 50,43 dollárra esett a Nasdaq-on a csütörtöki záráskor. A tegnapi eséssel együtt a RIM részvények 2,7 százalékot vesztettek értékükből.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.