BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fukusima - Mi a földrengés egyetlen pozitív hozadéka?

Japánban a földrengés- és cunami sújtotta válságövezeteket kivéve a helyet mára normalizálódott, de az áramkimaradásnak hosszú távú következményei lesznek – véli Roger Zbinden, a Japánban működő Swiss Business Hub vezetője a Neue Zürcher Zeitungnak nyilatkozva.

A szakértő szerint mostanra a gyárak beszállítói láncai helyreálltak, a nehézséget elsősorban az utak okozzák. Bizonyos mezőgazdasági termékek esetében korlátozott az ellátás és megsemmisült a japán halászhajók és halászkikötők jó része is. A stratégiailag fontos termékek szállítása ugyanakkor megkezdődött.

Az elemző szerint főként a német, francia, brit és amerikai vállalatok működése indult be lassan, mivel ezek az országok hazarendelték dolgozóikat a március 11-i katasztrófa után. Ugyanakkor – mondta el Zbinden a Neue Zürcher Zeitungnak – az alkalmazottak többsége visszatért, miután a Japánban működő cégek ultimátumot adtak dolgozóiknak és utánpótlás felvételével fenyegették meg őket. Számos, magas áramszükséglettel rendelkező vállalat a Tepco ellátási körzetén kívül épít üzemegységeket, hogy ezzel elkerülje az ellátási zavarokat. A tokiói lakosok az elmúlt két hónapban hozzászoktak a tervezett áramszünetekhez, mivel egyelőre nincs mivel pótolni a Fukusima leállása miatt kieső áramot. Tudni kell, hogy Japánban fél tucat nagy áramszolgáltató létezik, amelyek hálózata nem kompatibilis egymással, így a kiesés pótlása nehézséget okoz.

A JP Morgan becslése szerint a vállalattal szemben összesen több mint 23 milliárd dollárnyi kártérítési igénnyel élhetnek. A március végével végződött pénzügyi évben 554 milliárd jennyi veszteséget könyvelt el és a 2012-es évben újabb 600 milliárd jennyi mínuszt fog elszenvedni. Összehasonlításul: január közepén a Tepco felfelé módosította profitelőrejelzését, ami így a 2011-es pénzügyi évben 320 milliárd jent tett volna ki.

A Swiss Business Hub vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a japán magán háztartások energiafelhasználása nem hatékony. A svájci szakember szerint a japán háztartások jelentős mennyiségű energiát pazaroznak el a hűtő- és a fűtő berendezésekkel is. A jövőben ezért változtatniuk kell a szokásaikon és lemondaniuk az energiafaló készülékekről. Zbinden szerint ez együtt jár a komfort bizonyos mértékű csökkenésével is.

A japán áramtermelő cégek szövetsége már áprilisban bejelentette, hogy a tíz legnagyobb vállalat áremelést hajt végre több fogyasztói szegmensben is. A fukusimai létesítményt üzemeltető Tepco az eddig 1,69 jenről 1,43 jenre csökkenti a kilowattóránként nyújtott kedvezményeket az 50 kilowatt alatti fogyasztással rendelkezőknél.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.