BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kettős trónfosztás után a Nokia

Mind a teljes mobilkészülék-piacon, mind az okostelefonok szegmensében elvesztette hosszú évek óta élvezett vezető szerepét a Nokia Nyugat-Európában – jelenti az IDC.

Az amerikai piackutatónak a térségre vonatkozó első negyedéves jelentése szerint az előbbi szegmensben a Samsung, az utóbbiban az Apple körözte le a finn gyártót.

A nyugat-európai mobiltelefon-piac az év első három hónapjában 5 százalékkal, 45 millió darabra nőtt. Ezen belül a Samsung 5,3 százalékkal gyarapította eladásait, és 29,3 százalékkal megszerezte az első helyet. A Nokia szállításai 10,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, ennek nyomán 27,9 százalékra esett vissza a piaci része, ami már csak a második helyre volt elegendő.

Az okostelefonok szegmensében az Apple 48,9 százalékkal többet tudott eladni a készülékeiből, ezzel 20,8 százalékos piaci részedésre tett szert, ez elegendő volt a nyugat-európai első helyhez. A Nokia 19,6 százalékkal szorult a második helyre.

Az idei első negyedévben az okostelefonokból 76 százalékkal többet szállítottak Nyugat-Európába a gyártók, ezzel az ottani teljes mobiltelefon-piac 47 százalékát tudják már lefedni. Az okostelefonok operációs rendszerét tekintve a legnépszerűbb az Android, piaci részesedése 35,7 százalék, ezt követi az iPhone-okon található iOS 20,8 százalékkal. A Nokia által támogatott Symbian a harmadik helyre csúszott, 20,5 százalékos részaránnyal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.