BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai autópiac: Kevesebb a remény, mint év elején

Lefelé módosítja az idei személyautó és motorkerékpár értékesítési prognózisát a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.

Annak ellenére, hogy a hat hónap alatt 23 112 személyautót helyeztek forgalomba, 7,3 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában, a piaci tendenciák alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) úgy látja: az év elején túlságosan derűlátóan prognosztizálta 58 ezer személykocsi forgalomba helyezését. Ehelyett a kereskedőknek valószínűleg meg kell elégedniük 52-53 ezer személykocsi eladásával – mondta el lapunknak Erdélyi Péter, az egyesület elnöke.

Ami a (rendszámos) motorkerékpárokat illeti, az év elején várt 3200-zal szemben legfeljebb 2100-2200 találhat gazdára az idén, hiszen az első fél évben csupán 1164 darab talált gazdára, és a motorkerékpár-kereskedelem fő szezonja éppen a második negyedév, úgyhogy a továbbiakban már a csodában sem igen bízhatnak a forgalmazók.

Júniusban ugyanis 24,8 százalékkal kevesebb motort adtak el, mint egy évvel korábban. Az MGE szerint jelentősen javíthatná a motorkerékpár piac helyzetét, ha „B” kategóriás személyautó jogosítvánnyal is lehetne vezetni a 125 köbcentiméteres és maximum 11 kilowatt (15 lóerő) teljesítményű motorkerékpárokat, valamint ha kötelezővé tennék a robogók regisztrációját és rendszámmal való ellátását.

További részletek a keddi Világgazdaságban

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.