BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szélessáv a vonaton - Nagy lehetőségeket lát itthon a Nokia Siemens

A telekommunikációs szolgáltatások Magyarországon még kiaknázatlan üzleti lehetőségeket rejtenek magukban. A vasúti kommunikáció fejlesztése nemzetgazdasági szempontból az ágazat kiugrási lehetőségét jelenti. A Nokia Siemens Networks szerint a szélessáv által nyújtott szolgáltatások és alkalmazások használata rövidesen a hazai utazóközönség számára is általánossá válik.

Láthatóan növekszik a kereslet a minőségi utazás és az új szolgáltatások iránt Magyarországon: a vasúti társaságok (MÁV, GYSEV) közlése szerint egyre többen választják az InterCity vonatokat. A tavalyi évhez képest több mint négyszáztizenöt ezerrel többen utaztak az emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó járataikon.
 
„Az egyre jobban dráguló üzemanyagnak, a nagyobb biztonságnak, fokozódó kényelemnek, pontosságnak, valamint az egyre szélesebb körben elterjedő vasúti telekommunikációs szolgáltatásoknak köszönhetően ez a tendencia várhatóan tovább fog erősödni”- mondta Ésik Robert, a Nokia Siemens Networks Hungary ügyvezető igazgatója. „Jelenleg mintegy 25 millió főre tehető a nemzetközi vonatforgalom Európában, ami 2020-ra várhatóan 50 millióra fog emelkedni” - tette hozzá.
 
Bár hazánkban is megkezdődött már a szélessávú vasúti telekommunikációs szolgáltatások kiépítése, a többi európai országhoz viszonyítva egyelőre még gyerekcipőben jár.
 
A növekvő igények kielégítésére folyamatosan bővülő szolgáltatások érhetők el a vonatokon a szélessávnak köszönhetően. A vonattársaságok számára a vasúti pályák jobb kihasználása, a határokon átnyúló zökkenőmentes szolgáltatások és egyre inkább összehangolt menetrendek jelenthetnek áttörést, amelyre a szélessáv alkalmazása szintén megoldást nyújt.
 
Ezen felül számtalan kényelmi és biztonsági szolgáltatás és alkalmazás válik elérhetővé a vonaton a szélessáv elterjedésével: mobil jegyárusítás és helyfoglalás, szórakoztatási lehetőségek, folyamatos internetkapcsolat, információ továbbítás a vonatról: diagnosztika, helymeghatározás, hőmérséklet érzékelő, információ nyújtás a vonaton: aktuális közlemények, információs videók, távoli egyéni videó felügyelet, rakomány nyomon követése, utasszámlálás stb.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.