BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmilliárdért épít Budapesten a Bosch

Megkezdődött a Bosch csoport új budapesti központjának építése, amelynek első üteme hatmilliárd forintos beruházással valósul meg; a komplexum ad majd helyet a cég budapesti fejlesztési központjának, valamint több más részlegének.

Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője elmondta: az építkezés megkezdése mérföldkő a vállalat életében, a beruházással a Bosch további magyarországi fejlődését szeretnék megalapozni. Emlékeztetett: Miskolcon alig egy hónapja avatták fel a cég új autóipari gyártócsarnokát.

A Bosch komplexuma két ütemben valósul meg, a most elkezdett első ütem 2013 elejére fejeződik be, a második pedig jövőre kezdődik és 2014-ben zárul. A fejlesztési központ mellett az új épületegyüttes ad majd helyet a gépjármű-felszerelések és az elektromos kéziszerszám üzletágaknak, az adminisztrációs osztályoknak, valamint a budapesti Bosch Rexroth Kft.-nek is. Jan Peter Stadler, a fejlesztési központ vezetője hangsúlyozta: a Bosch a tavalyi 11 milliárd után az idén a tervek szerint 12 milliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre Magyarországon. A budapesti központ a Bosch öt gépjármű-technikai üzletágát szolgálja ki.

Növekvő árbevétel

A magyarországi Bosch csoport tavaly igen jelentős mértékben, az előző évi 315 milliárd forintról 27 százalékkal, 401 milliárd forintra növelte nemzetközi – vállalaton belüli mozgások nélkül számított – árbevételét. A társaság magyarországi értékesítései nyolc százalékkal, 118 milliárd forintra nőttek. A cégcsoport Magyarországon tavaly év végére már 6300 munkavállalót foglalkoztatott.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.