BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A melegéttermes cégek 12 500 forinttal több utalványt adhatnak

Januártól állami monopólium lesz az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcioná.

Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkezési program, Erzsébet program néven - mondta Horváth Endre az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) elnöke egy cafeteria konferencián kedden Budapesten.

A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány meleg és hideg élelemre fordítható, és a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának - jellemezte az elnök az új étkezési utalványt. Hozzátette: a törvényhozó célja egy egységes és átlátható utalvány-rendszer megteremtése volt.

Az Erzsébet utalvány pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkeztetési Erzsébet program. Ennek első eleme februártól a bölcsődei étkeztetés. Akkortól minden bölcsődés gyermek térítés nélkül étkezhet.

A hétfőn este az Országgyűlés által elfogadott jövő évi adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak az alkalmazottaiknak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.