BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Íme, a Rába idei teljesítménye eddig

2011 első kilenc hónapjában a Rába csoport 3,5 százalékos növekedéssel 26,4 milliárd forintra gyarapította árbevételét. Ezen belül a futóműüzletág súlya megközelíti a 65 százalékos arányt, árbevétele az év első kilenc hónapjában - 19,6 százalékos gyarapodással - 17,1 milliárd forintot ért el.

A csoport alkatrész üzletágának bevételei 8 százalékkal, 7,8 milliárd forintra emelkedtek. A jármű üzletág árbevétele 2011 első három negyedévében 2,3 milliárd forintra mérséklődött, a hazai bevételek csökkenését némileg kompenzálni tudta a nemzetközi piacról származó bevétel jelentős növekedése.

A tavalyi év azonos időszakához képest a Jármű Kft. alacsonyabb terhelése, a mérsékeltebb devizaárak, az alapanyagár-növekedés áthárításának időbeni késése, valamint az új üzletek indításának egyszeri költségei összességében negatívan hatottak a bruttó fedezeti szintre. Ugyanakkor a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően a közvetett költségek tovább csökkentek.

Mindezek eredményeként az év első kilenc hónapjában az EBITDA 1 576 millió forintot ért el, a cégcsoport adózott eredménye pedig 1 256 millió forint veszteséget mutatott. „2011-ben a piacok élénkülését kihasználva stabilizálni tudtuk növekedésünket, illetve olyan stratégiai partneri együttműködéseket kötöttünk a járműipar vezető szereplőivel, amelyek megalapozzák középtávú céljaink teljesítését”- összegzett Pintér István, a társaság elnök-vezérigazgatója. A társaság stratégiai célkitűzésének megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt kap a csoport európai piaci jelenlétének megerősítése, ahogy ezt az év során létrejött együttműködések is mutatják.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.