BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul az első villanyautó-töltőállomás Budapesten

Az ABB csoport még januárban megnyitja Budapesten első, elektromos autók számára kialakított egyenáramú töltőállomását, amelyet Magyarországon is gyártanak – jelentette be tegnap Tanja Vainio, az ABB Kft. ügyvezető igazgatója.

 Az új technológiának köszönhetően az autók töltési ideje jelentősen, több óráról 15-20 percre rövidülhet le. A társaság az E-Mobility Network, az elektromos autózás elterjesztésére létrejött közösség alapító tagja is.
A Magyarországon 20 éve jelen lévőABB Kft. vezetője korábban a Világgazdaságnak elmondta, hogy a helyi partnerek mellett vannak olyan iparágak és területek, amelyekkel erőteljesebben foglalkozna a társaság a jövőben, ilyen kulcsfontosságú kitörési pont lehet a cég számára többek között a vasút is.

Az ABB által kifejlesztett új technológiákat szeretnék Magyarországon is elterjeszteni, a vasúttal kapcsolatban a helyileg fixált infrastruktúra, valamint a gördülő állomány területén egyaránt látnak lehetőséget. Vainio konkrétan a miskolci vonal felújításának munkálatait említette tájékoztatójában. Jelenleg olyan nagy magyarországi vállalatokkal dolgoznak együtt, mint az Elmű, a Richter, a TVK, a Mol, az Audi vagy éppen a Paksi Atomerőmű.

A tájékoztatón kiderült, hogy az ABB Kft. az elmúlt két évtizedben több mint 200 milliárd forint értékű energetikai és automatizálási beruházást hajtott végre Magyarországon, amelynek keretében 1200 helyszínen 50 ezer villamosipari berendezést telepített az országban. A cég mind az öt divíziója jelen van ma már Magyarországon, így aktívak a kisfeszültségű termékek, a gyártásautomatizálás, a folyamatirányítás, az energetikai berendezések és rendszerek terén is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.