BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkahelyükért aggódnak a német acélóriás dolgozói

A ThyssenKrupp nemesacélrészlegének eladása egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz. Várhatóan kedden születik döntés az Outokumpuval való fúzióról, ám a német cég dolgozói munkahelyük elvesztésétől tartanak.

A vállalat és a dolgozók képviselői közötti újabb tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. Essenben hétfőn ezer dolgozó követelte a munkahely és a telephely megőrzésére vonatkozó garancia megadását. Ám az Outokumpu - az IG Metall szakszervezet szerint - eddig erre nem volt hajlandó. A legnagyobb német nehézipari szakszervezet tattól tart, hogy a nemesacélrészleg átvétele során a finnek  munkahelyet zárhatnak be és a nemesacél gyártását inkább saját országukban folytatják - írja a DPA.

A Die Welt információi szerint  2015-ig Németországban az 5500 munkahely közül ezer fog megszűnni. A lap értesülése szerint az Outokumpu az inoxumi részleg teljes tevékenységét átveszi. Ezzel egy újabb globális piaci vezető jelenne meg, kereken 18 ezer dolgozóval és több mint 10 milliárd eurós üzleti forgalommal. A ThyssenKrupp ennek fejében közel 30 százalékos tulajdoni részesedéshez jutna az Outukumpuban. Az Inoxum nemesacélrészlege a tavaly szeptember 30-val zárult üzleti évben 11 700 főt foglalkoztatott és kereken 6,7 milliárd euró összegű üzleti forgalmat bonyolított  le. A cég munkavállalóinak fele németországi üzemekben dolgozik, mindenekelőtt Északrajna-Vesztfáliában.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.