BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar szoftvert használ az Intel oktató PC-je

Az Intellisense Zrt. által kifejlesztett természettudományos oktatási szoftver (LabCam by WebCam Laboratory) évi 10 millió dolláros árbevételt hoz majd a cégnek, ugyanis a magyar fejlesztés bekerült az Intel iskolai oktató Classmate PC-családjának előre telepített alapprogramjai közé – mondta Szigetlaki Zsolt tulajdonos.

A program speciális verziója lehetővé teszi, hogy a személyi számítógépek webkameráját ne csak kommunikációra, hanem érdemi természettudományos megfigyelésekre használják a diákok, ezzel a számítógép igazi természettudományos laboratóriummá alakítható. Az Intellisense az amerikai bevezetés mellett minden magyar diák számára szeretné elérhetővé tenni a szoftvert, ennek érdekében próbálnak a kormányzat közelébe is kerülni.

Az Intel eddig hatmillió oktató PC-t adott el, az eladások növekednek, így a szoftver hamarosan több tízmillió diákhoz jut el. Az amerikai gyártó darabonkénti licencdíjat fizet az Intellisense-nek. A program egyedi megvételére is van lehetőség, ára 40 dollár.

A fejlesztésbe még 2010 végén 200 millió forinttal szállt be a Futureal csoport kockázatitőke-cége a Jeremie program keretében. A befektető Finext Zrt. a tervek szerint a kiszállást 3-5 év után tervezi, természetesen a mostani sikernek köszönhetően jelentős nyereségességi elvárások mellett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.