BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Ragasztószalag tartja össze" - Még mindig veszélyes Fukusima

Csaknem egy évvel a fukusimai katasztrófa után a cunami által lerombolt atomerőmű állapota még mindig törékeny, barkácsolt, sokszor ragasztószalaggal rögzített eszközök működtetik jelenleg a telepet.

Összetört teherautók, a földön heverő eszközök, szalaggal összeragasztott szerszámok – többek között ezeket látták a Fukusima Daicsi atomerőműbe látogató újságírók csaknem egy évvel a katasztrófa után. "Bár elértük a hideg leállás fázisát, el kell ismernem, hogy az üzem még mindig törékeny" – fogalmazott Takesi Takahasi üzemvezető az AP riporterének nyilatkozva.

A japán kormány decemberben közölte, hogy a három leolvadt reaktor állapota stabilizálódott és a sugárzási szint csökken. De még évtizedekig tart az erőmű biztonságos leállítása, addig is speciális hűtő- és más berendezésekkel kell biztosítani a stabilitást. A munkások maximum három-négy órát dolgoznak egyhuzamban, de egyes területeken csak perceket tölthetnek a veszélyes sugárzás miatt, így a reaktorok leállítása lassan halad.

A sajtó számára megrendezett látogatásra egy nappal azután került sor, hogy egy civilszervezet jelentést hozott nyilvánosságra arról, hogyan titkolta el Tokió a katasztrófával kapcsolatos információkat a lakosság elől. A több mint háromszáz érintett megkérdezésével elkészített dokumentum fényt derít arra, hogy a hiányos és zavaros információk komoly veszélybe sodorták a japán-amerikai kapcsolatokat, és Naoto Kan akkori miniszterelnök érdeme, hogy az üzemeltető TEPCO dolgozói a helyszínen maradtak és folytatták az elhárítási munkálatokat. Eszerint a TEPCO akkori vezetője március 15-én közölte, hogy a teljes személyzetet el akarja távolítani az erőmű közeléből. A vállalat megtagadta a részvételt a tényfeltárásban és tagadta, hogy ilyen szándéka lett volna, holott a jelentés tanúsága szerint ezt egyértelműen közölték a miniszterelnökkel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.