BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már elindulhatott volna az "új Malév"?

A Malév leállásának másnapján kellett volna elindulnia annak a légitársaságnak, amelynek létrehozására a szükséges tőkét, a várható bevételeket, a létszámot és a repülőgépflottát, valamint három hónapra szóló munkarendet tartalmazó három üzleti modell készült - ismerteti az Index.hu a birtokába került, 010 februárjában készült megvalósíthatósági tanulmányt.

Az internetes hírportál információi szerint a megrendelő hivatalosan a Malév volt, készítője a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég, az anyag pedig azt vázolta fel, hogyan lehet a Malév kontrollált csődje mellett egy új, többségi magántulajdonban levő nemzeti légitársaságot elindítani. A tanulmány egyik alapvetése az volt, hogy a folyamatban nem lehet fennakadás: a Malév leállásának másnapján el kell indulnia az új társaságnak, mely átveszi a Malév korábban jegyeket vásárló utasait is.

A három üzleti modell 40 és 59 millió euró (jelenlegi árfolyamon 11,6-17,1 milliárd forint) közötti indulási költséggel számolt. Az Index.hu megjegyzi, hogy ez az összeg jóval kevesebb, mint a kormányváltás óta a Malévba pumpált állami pénz. A három tervben a közös az, hogy a kormány hosszú távon kisebbségi tulajdonosként kapott volna szerepet a cégben, új üzleti modellel és kisebb flottával indultak volna, a leányvállalatok (a földi kiszolgáló cégek) pedig megmaradtak volna állami tulajdonban. Szintén közös a három elképzelésben, hogy a korábbi munkavállalók felével terveztek volna, és ezen belül is a repülő személyzetnél jóval alacsonyabb bérekkel és béren kívüli juttatásokkal kalkuláltak.

Jelentős változás lett volna, hogy az új cég nem örökölte volna, legalábbis semmiképpen nem egészében a Malév vegyes - és sem a meglévő, sem az új, célzott üzleti modellekhez nem igazán illeszkedő, emiatt nem költséghatékony - flottáját.

Az egyik megoldás szerint egy Budapest központú új "fapadosabb" Malév lett volna, a másik szerint kis fapados légitársaság alakult volna. A harmadik változat szerint repült volna az új Malév két utasosztállyal, de Budapest központ helyett "felhordója" lett volna nagyobb légitársaságoknak. A 2010 februárjában készült megvalósíthatósági tanulmányt a Fidesznek is megküldte a kormány - írja az Index.hu Oszkó Péter akkori pénzügyminiszternek a hírportálon megjelent korábbi interjújára hivatkozva.

A tanulmányban vázolták a kontrollálatlan csőd veszélyeit is. A veszélyfaktorok között szerepelt, hogy a Malév váratlan bedőlése és az új társaság indításának halogatása lehetőséget ad a konkurenciának, hogy rárepüljenek a legértékesebb, leginkább nyereséget termelő útvonalakra, és ott elszívják a teret egy frissen induló társaság elől.

A tanulmány három hónapos előkészítő munkával számolt. Ezalatt kellett volna megtárgyalni, illetve előkészíteni a megállapodást a repülőterekkel a slotokról, az Európai Unión kívüli országokkal a Malévre, illetve az új légitársaságokra kétoldalú kormányközi szerződésekben biztosított repülési jogokról, előkészíteni az új társaság légihatósági engedélyeit, megtárgyalni a flottaátalakítást és kidolgozni a pontos üzleti tervet.

 


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.