BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb fordulatot hozhat a táblapiacon az Apple

Újabb fordulatot hozhat a globális táblagéppiacon az új generációs iPad, amit külföldi lapértesülések szerint március 7-én mutat be a területen piacvezető Apple.

 A világ legnagyobb technológiai cége tegnap közölte, hogy jövő hétre nagyszabású eseményt tervez, amelyen a CNBC információi szerint az iPad3-at leplezik le. Az időzítés annak ellenére lehet kissé meglepő, hogy az Apple legendás alapítója, a tavaly októberben elhunyt Steve Jobs szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt mutatta be a második generációs iPadet, illetve, hogy a piacon már hetek óta arról pletykálnak, hogy a vállalat január vége óta gyártja az új táblagépet. Számos szakértő ugyanis csak a második negyedévre várta az iPad 3-at.


Az Apple sietsége ugyanakkor érthető, a társaság piaci részesedése ugyanis az elmúlt negyedévekben folyamatosan apadt a tabletpiacon. A cég 2011 utolsó három hónapjában 15,4 millió készüléket értékesített világszerte, ami ugyan 39 százalékkal több mint egy negyedévvel korábban, s több mint duplája az előző esztendő hasonló időszakában mértnek, a konkurensek azonban ennél is gyorsabban növekedtek: a piac negyedéves összevetésben nagyjából 50, éves szinten pedig 260 százalékkal bővült.

 

Bár az Apple továbbra is messze a legnagyobb szereplő a szektorban, részesedése az egy évvel korábbi, majd 70, illetve a harmadik negyedéves bő 66 százalékról 57 százalékra apadt az október és december közötti három hónapban. Még élesebb kirajzolódik az irány, ha a 2010 eleji adatokat nézzük, ekkor ugyanis a társaság konkurensek híján még a piac 95 százalékát ellenőrizte.

További részletek a mai Világgazdaságban

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.