BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OKSZ: Nem kéne piros lapot adni a multiknak

Az elmúlt napokban elhangzott egy olyan nyilatkozat, hogy a visszaeső multikat a fogyasztóvédelmi hatóság kész bezárni. Érthető, vitathatatlan szándék, felvetődik azonban, hogy a nyomásgyakorlás mennyire áll arányban az ellenőrzések során fellelt szabálytalanságokkal – írja Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

A nemzetközi áruházak 5 százalékkal járulnak hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez (nagyjából annyival, mint például a mezőgazdaság), 100 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, az elmúlt években 1 500 milliárd forint értékű építkezéssel, beruházással fejlesztették a magyar kereskedelmi hálózatot. A közel 100 ezer hazai kiskereskedelmi vállalkozás közül 3 ezer, a 140 ezer üzletből pedig 10 ezer nemzetközi tulajdonú.

Nincs különbség a nagy hazai láncok és a nemzetközi áruházak gyakorlata között: mindenki reklámoz a televízióban, rádióban, óriásplakátokon, saját áruházi újságjában és természetesen az üzletében is, mindenütt lehet pontokat, ajándékokat gyűjteni, leárazásra vadászni. Éhen halna az a kereskedő, aki trükközésre, a vásárló becsapására építené üzletpolitikáját.

A vásárlók sokmillió alkalommal térnek be az áruházakba, ahonnan a túlnyomó többség elégedetten távozik, akár hazai, akár nemzetközi értékesítőhelyen vásárolnak. A szabálytalanságok száma csekély töredékét képezi a vásárlások nagy tömegének. A tárgyszerű, arányos értékelést az is segíti, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság elmarasztaló határozatai mind nyilvánosak, bárki megtekintheti azokat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.