BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több a végrehajtás - Keményebben csap le a NAV a cégekre

2012 első negyedévében annyi végrehajtást indított a NAV, mint 2011-ben fél év alatt. Márciusban naponta közel 3000 cég ellen indult NAV végrehajtás, míg 2011 márciusában ez a szám alig napi 700 volt – áll a Bisnode csoporthoz tatozó, Partnercontrol.hu céginformációs szolgáltató elemzésében. Jól látszik, hogy a központi költségvetést megillető követelések behajtásában a NAV a korábbiaknál határozottabban lép fel.

A NAV végrehajtások számának növekedését jelzik, hogy 2010-ben több mint 370 ezer ilyen eseményt regisztráltak, 2011-ben pedig több mint 420 ezret. Havi bontásban is látszik az emelkedő tendencia, azaz a NAV egyre több végrehajtást kezdeményez, ami a cégek fizetőképességének romlását, és a NAV szigorítását is jelzi.

A legjellemzőbb negatív események a NAV végrehajtások, a NAV adószám felfüggesztések és a bírósági végrehajtások. Az adószám felfüggesztések száma is jelentősen nőtt ez elmúlt évben, mivel jelenleg 65 ezer adószám van felfüggesztve, míg 2011 januárban még „csak” 22 ezer volt.

Adószám felfüggesztés az éves beszámoló leadásának elmulasztása miatt történhet, illetve például akkor is, ha a cég címére postázott NAV levél „a címzett ismeretlen” jelzéssel kétszer visszaérkezik. Akkor is felfüggesztésre kerülhet az adóazonosító, ha a cég nem a székhelyén vagy az ügyintézés helyén működik, illetve ha a szervezet képviselőjének bejelentését elmulasztja. Az adószám felfüggesztésének súlyos következményei lehetnek, mivel amennyiben az eseményt elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül nem pótolja a cég mérlegét, az adószámot törlik.

Amikor már bírósági végrehajtásra kerül sor, állami kényszer is közbejátszik, hogy az adós teljesítse fizetési kötelezettségeit. Ilyen esemény esetén különösen érdemes „résen lenni”, mert a bírósági végrehajtás gyakran torkollhat fizetésképtelenségi eljárásba, felszámolásba, amikor a követelések már csak nagyon csekély eséllyel hajthatók be. Bírósági eljárásból 2010-ben több mint 56 ezer volt és már 2011-ben majdnem elérte a 69 ezret, illetve 2012 első negyedévében is már 18 ezer ilyen eseményt regisztráltak.  Mivel Magyarországon naponta több mint 65 cég ellen indul felszámolás, és a felszámolás alá kerülő cégek száma folyamatosan nő, egy bírósági végrehajtás már intő jel arra, hogy a cég nem tudja majd teljesíteni kötelezettségeit.

Keleti József a magyar Bisnode csoport Country Managere arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az adott cég negatív eseményeit érdemes megvizsgálni, hanem a céghez vagy a tulajdonos érdekeltségi körébe tartozó más cégek NAV vagy bírósági bejegyzéseit is. A tapasztaltok ugyanis azt mutatják, hogy ha egy tulajdonos bizonyos cégei ellen eljárás indult, akkor nagy valószínűséggel más cégei ellen indult már ilyen, vagy hamarosan várható.  A mérlegleadást notóriusan elmulasztók ugyanis általában más vagy új cégeikben is trükköznek vagy tartozásokat hagynak maguk után. Az új cégbejegyzési folyamat feltehetően valamelyest javítani fog ezen, mivel azok, akinek adótartozásuk maradt, nem alapíthatnak új céget. Ezt azonban valószínűleg az igazán nagy „játékosok” megpróbálják majd kikerülni, más nevére, sőt akár hajléktalan emberek nevére szóló cégalapítással.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.