BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A mobilok hajthatják a védelmi piacot

Az elmúlt évekhez hasonlóan a jövőben is dinamikusan nőhet az IT-védelmi megoldások piaca, amelynek a következő esztendőkben a mobileszközök gyors terjedése adhat újabb lökést. Hazánkban az okostelefonok védelme egyelőre kevésbé jellemző, így ezen a területen nálunk is komoly fejlődés várható.

A leginkább borúlátó előrejelzések szerint is éves szinten 8-10 százalékkal bővülhet a következő fél évtizedben a globális it-biztonsági piac. Tavaly nagyjából 62 milliárd dollárt költöttek ilyen megoldásokra világszerte, szakértők szerint azonban a piac mérete 2016-ra átlépheti 100 milliárd dollárt, 2018-ra pedig a tavalyi duplájára emelkedhet a forgalom.


A legtöbb előrejelzés alapján már idén is az előző évben mérthez hasonló, dinamikus növekedésre számíthatunk. Tavaly összességében 9 százalékkal bővült a piac, úgy, hogy az összes szegmens teljesítménye javult. A Gartner adatai szerint 2011-ben védelmi szoftverekre 17,7 milliárd dollárt költöttek a cégek, és a háztartások, ami 7,5 százalékos gyarapodást jelent az egy esztendővel korábbihoz képest, míg a különböző IT-védelmi szolgáltatások forgalma ennél is nagyobb mértékben nőtt: a 35,1 milliárd dollár majd 13 százalékkal magasabb a 2010-esnél. A piac harmadik, legkisebb szegmense szintén bővült: a területen ténykedő cégek különböző hardver eszközök értékesítéséből származó árbevétele az Infonetics Research becslése alapján 2011-ben megközelítette a 6 milliárd dollárt, ami 8 százalék körüli növekedést jelent.

Amennyiben a szektornak 2012-ben sikerül megismételnie a tavalyi teljesítményt - s szakértők szerint erre reális esély mutatkozik - akkor az idei globális forgalom a 68 milliárd dollárt közelítheti. A Gartner egyelőre csak az IT-védelmi szolgáltatások piacára adott prognózist, a piackutató ebben a szegmensben szűk 10 százalékos növekedést jósol, ami némi lassulást jelentene, a Marketing Info Group azonban a teljes piac esetében 71 milliárdos globális értékesítésre számít 2012-ben, ez alapján pedig  akár a tavalyinál is nagyobb mértékben bővülhet a piac.

Szakértők szerint egyébként a jövőben egyértelműen a mobil-eszközök védelmének előretörése lehet az ágazat motorja. Becslések szerint az ilyen készülékek védelmére már az idén is 1,6 milliárd dollárt költhetnek világszerte, a következő öt esztendőben pedig a bővülés mértéke meghaladhatja az évi 50 százalékot, így akad olyan prognózis, amely 2017-re már 14,4 milliárd dolláros piacméretet jósol (ez a teljes forgalom nyolcada lenne).


Teasdale Harold a Symantec magyarországi képviseletének ügyvezetője elmondta: a jelentős növekedés szinte törvényszerű, hiszen az elmúlt öt évben itthon és globálisan egyaránt számottevően nőtt a mobilinternet elterjedése, javult a kapcsolatok minősége, s ezzel párhuzamosan megugrott az értékesített okostelefonok és táblagépek száma is, a felhasználók többsége azonban egyelőre nem védi  ilyen készülékeit.

Pedig a mobileszközök fenyegetettsége már most rohamosan emelkedik: Symantec legfrissebb Internetbiztonsági Tanulmányából például kiderül, hogy miközben a hagyományos készülékek (asztali gépek és notebookok) sérülékenysége csökkent 2011-ben, a mobileszközök sebezhetősége 93 százalékkal ugrott meg, márpedig a kiberbűnözők tudatosan keresik a támadások során az ilyen sérülékenységeket.

Hasonló véleményt fogalmazott meg korábban Egei Imre a Nokia Siemens Networks üzletfejlesztési menedzsere is, aki egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legfrissebb felmérések szerint az intelligens eszközöket használó fogyasztók 89 százaléka aggódik a biztonság miatt, azonban a felhasználók csak 23 százaléka védi készülékét. Mivel az egyre hevesebb támadások miatt ez utóbbi aránynak viszonylag rövid időn belül emelkednie kell, a szakember szerint, amellett, hogy a mobil-biztonsági szolgáltatások globális forgalma néhány éven belül több milliárd dollárra rúghat, hamarosan hazánkban is évi 15-20 millió eurós (azaz néhány milliárd forintos) bevételt generálhat a piacon ténykedő cégek számára a mobil adatvédelem.

Részletek a Világgazdaság csütörtöki számában.

VG-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.