BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak látszólag pártoltunk el Horvátországtól

A tavaly júliusi adatokhoz képest csaknem tizedével kevesebb magyar nyaralt az idén júliusban Horvátországban, augusztusra azonban nagyobb vendégforgalmat várnak - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője.

Marin Skenderovic elmondta: a múlt hónapban csaknem 103 ezer magyar vendég utazott az adriai országba, ahol közel 616 ezer vendégéjszakát töltöttek. A magyar nyaralók száma 9,9 százalékkal, tartózkodási idejük hossza pedig 5,6 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.   

Az idegenforgalmi szakember hozzátette: a tavalyi lendületes emelkedés után a mostani számok a 2010-es évvel nagyjából megegyező adatok, augusztusra azonban hagyományosan nagyobb vendégforgalommal számolnak Magyarországról.

Az eddig eltelt hét hónap alatt összesen majdnem 164 ezer magyar kereste fel Horvátországot, és közel 870 ezer éjszakát töltöttek ott. Augusztusig 8,4 százalékkal mérséklődött a magyar vendégek, 8,6 százalékkal pedig a vendégéjszakák száma.   

A teljes horvátországi turizmust tekintve összességében pozitív változásokat tükröznek a statisztikák. Júliusban 2.757 ezer külföldi vendég 18.783 ezer éjszakát maradt az országban, ami a vendégszám 1,9 százalékos és a vendégéjszakák 6,4 százalékos növekedését mutatja.   

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.