BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hadiipari óriásfúzióval nyomná le a Boeinget az Airbus gyártója

Több mint egy évtizede nem látott vállalati fúzió jöhet létre, amennyiben az Airbust gyártó francia-német EADS és a brit BAE Systems a tervek szerint egyesül.

A két vállalat ma jelentette be, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat egy vegyesvállalat létrehozásáról, amelyben az EADS részvényesek 60, a BAE tulajdonosai 40 százalékot birtokolhatnak majd. A Reuters által megkérdezett elemzők üdvözölték a hírt, amely árcsökkentést eredményezhet és szinte biztosan lendületet ad majd a szektor konszolidációjának.

Ha létrejön a fúzió, azzal 2000, vagyis az EADS létrehozása óta nem látott vállalati egyesülésre kerül sor az európai piacon. A vegyesvállalat spektruma az Airbus utasszállítóktól a Typhoon vadászrepülőkig és az Astute atom-tengeralattjárókig terjed majd, a két cég nem titkolt szándéka, hogy megszorongassa a nagy rivális Boeinget. "Nem látok ebben semmi olyasmit, ami alapvetően fenyegetne minket" – reagált az elképzelésre Jim McNerney, a Boeing ügyvezető igazgatója. A szakértő szerint a fúzióval egy a civil és katonai tevékenységet jobban kiegyensúlyozó vállalat jön létre, ezt a stratégiát alkalmazza a Boeing is évek óta.

Bár az ügylet igen bonyolult, a Reuters által megkérdezett kormányzati szakértők szerint valószínű, hogy az amerikai versenyfelügyelet megakadályozná, mivel az EADS elenyésző bevételt gyűjt az amerikai piacon, a BAE amerikai leányvállalata pedig jelenleg is Washington egyik bizalmi szállítójának számít a hadiiparban.

Az EADS jellemzően európai piaci fókuszát egyébként jól kiegészíti majd a BAE amerikai, brit és szaúdi bázisa, a lépés ráadásul feloldja majd az EADS-ban kötelező francia-német hatalmi egyensúly problémáját is. A francia állam a német fél elégedetlenségére azért kampányolt, hogy a tevékenységet jobban fókuszálják az EADS Toulouse-i bázisára. A másik oldalon a Daimler eldöntötte, hogy eladja EADS-beli részesedését, amit más befektető híján a német állam vásárolna meg, ezzel tovább fokozva a franciák frusztráltságát a növekvő német állami befolyás miatt.

Mivel mind a BAE, mind az EADS állami nukleáris beszállítóként is működik, a két szervezeti egység a fúzió után is megőrzi önállóságát és egy ernyőszervezet fennhatósága alá kerül. A közös vállalat együttes értékesítése eléri majd a 72 milliárd eurót. A Boeing tavaly 68,7 milliárd dollárnyit értékesített

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.