BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kkv-k és uniós pénzek - Aki mer, az valószínűleg nyer is

Százból csak 15 kis- és középvállalkozás pályázik uniós forrásra, aki mer, az azonban nagy valószínűséggel nyer is. A rövid távú hitelek egyelőre keresettebbek a kis cégek körében, mint a hosszú távúak.

Az UniCredit Bank megbízásából végzett felmérésen 700 kkv ügyvezetője vett részt, akiket igyekeztek úgy kiválasztani, hogy minél szélesebb spektrumot képviseljenek a kisvállalkozásokból. Az eredmények néhány ponton rácáfoltak a kkv-kkal kapcsolatos borús képre. „A kis- és középvállalkozások közel kétharmadánál nőtt a hitelek iránti igény – közölte Bunna Gyula, az UniCredit Bank ügyvezető igazgatója a hitelintézet sajtótájékoztatóján. Azt is hozzátette azonban, hogy a bank ügyfélköre az átlagosnál jobb helyzetben van. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy az 55 ezer kkv-s ügyfél a vállalkozások 8 százalékát teszi ki, de a forgalmuk a kkv-k árbevételének 16 százalékát adja Magyarországon.

A kkv-k több mint fele rövidtávú hiteleket szeretne felvenni, 40 százalékuknak működő tőke kell, a harmaduk azonban valamilyen pozitív célból folyamodna kölcsönért, például növelné az exportteljesítményét – ez különösen a nyugati megyékben jellemző. A hosszú távú hitelt tervező cégek egyharmada valamilyen bővülési lehetőséget lát saját piacán, kétharmaduk pedig hosszú távú beruházást tervez, gépet vagy ingatlant vásárolna.

Az uniós pályázati lehetőségekkel kapcsolatban elég szkeptikusak a kisvállalkozások. A megkérdezettek több mint fele soha nem is gondolt még komolyan arra, hogy uniós pályázaton vegyen részt. Az elutasítás okai között van, hogy úgy vélekednek, a pályázati rendszer terhei meghaladják a cégük lehetőségeit, másoknak az a problémájuk, hogy a pályázati lehetőségek nem vágnak egybe az ő üzleti céljaikkal, és olyanok is vannak, akik nem képesek kivárni, amíg a pályázatokat elbírálják, és a forrás megérkezik. A cégek mindössze 15 százaléka pályázott ezért eddig uniós forrásra, többségük – nagyjából 90 százalékuk – azonban ezután nyert is. Csongrád megyében kiugróan magas egyébként az uniós támogatásban hívő cégek aránya, 60 százalékuk szerepelt már sikeresen ilyen pályázaton, és 40 százalékuk tervezi a jövőben, hogy újra indul majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.