BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szűkülő piacon nőne a T-Systems

Az infokommunikációs technológia területén ténykedő cégei integrálásával erősítené pozícióit a T-Systems, amely úgy számol, hogy szűkülő piacon is növelheti árbevételét az idén. A vállalat ugyanakkor nem csak organikus növekedéssel kalkulál, a cégnél továbbra is keresik a potenciális partnereket és felvásárlási lehetőségeket is.

A nagyvállalati üzletágat érintő átszervezése keretében egy cégbe vonta össze négy infokommunikációs technológia (IKT) területén ténykedő vállalatát a Magyar Telekom. A társaság tájékoztatása szerint az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt., a Dataplex Kft. és az ISH Informatikai Kft. szeptember 30-án olvad be a T-Systems Magyarország Zrt.-be. A tranzakcióval Magyarország legnagyobb integrált IKT megoldásszolgáltatója jön létre, amelynek éves árbevétele meghaladja a 120 milliárd forintot.

A mostani fúzióval egy majd egy évtizedes folyamatot zárt le részben a Magyar Telekom, a társaság ugyanis a 2000-es évek elején ismerte fel az informatika és telekommunikáció összefonódásának jelentőségét s határozott úgy, hogy – elsősorban akvizíciók révén – az IKT piacon is megerősíti pozícióit. A vállalat 2005-ben vásárolta meg az IT-outsourcing területén ténykedő Data­plex Kft.-t 5,1 milliárd forintért, majd egy évvel később szűk 10 milliárdért a – többek közt az IQSYS-t és a KFKI Rendszerintegrációs Zrt.-t is birtokló – KFKI csoportot is felvásárolták, három éve pedig 2,9 milliárd forintot fizettek a kórházi alkalmazásokat fejlesztő ISH-ért.

Az infokommunikációs leányvállalatok integrációja nagyjából másfél éve indult és egyik legfontosabb lépése az volt, hogy a KFKI Rendszerintegrációs Zrt.-t idén április 1-jétől T-Systems Magyarország Zrt.-re keresztelték át – jelezte lapunknak Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető, aki a Magyar Telekomnál is vezérigazgató-helyettesi pozíciót tölt be, elmondta: a leányvállalatok integrációja már áprilistól megkezdődött, ám hivatalosan csak most került sor a cégek egyesülésére.

Az új vállalat egyébként a Magyar Telekom legnagyobb ügyfeleit szolgálja ki a jövőben, összesen 5500 nagyvállalati és államigazgatási vevőt, míg a kisebb partnerekkel egy január 1-jétől létrejövő, úgynevezett kkv-divízió foglalkozik majd a cégcsoporton belül. Budafoki Róbert elmondta: a T-Systems Magyarország a hazai piacon elsőként hangolja össze egy cégben vállalati kompetenciáit és vezeti be új vállalati működését, amely példa nélküli nem csak Magyarországon, de a T-Systems International nemzetközi hálózatában is.

A magyar IKT-cégek egyesülésétől a T-Systems Magyarország a hatékonyság növekedését várja, amely az első tapasztalatok alapján meg is valósult. Budafoki Róbert kiemelte: az érintett vállalatoknak nem igazán voltak átfedő tevékenységei, így a hatékonyság javulása elsősorban abban nyilvánulhat meg, hogy az új csoport a szűkülő piacon is növelni tudja forgalmát. A csoport célja, hogy az idén a tavalyi 120 milliárd forintot meghaladó árbevételt érjen el, s erre a vezérigazgató szerint az eddigi adatok alapján reális esély mutatkozik, hiszen az év első nyolc hónapjában néhány százalékkal bővíteni tudta forgalmát a T-Sytems. A vállalat ugyanakkor nem csak organikus növekedéssel kalkulál, a cégnél továbbra is keresik a potenciális partnereket és felvásárlási lehetőségeket is.

Indulnak a tenderen

A pályázati kiírás alapján megvalósíthatónak tartja a kormányzat által a következő évi költségvetésbe betervezett összegből az elektronikus útdíjrendszer kiépítését a T-Systems. A társaságnál úgy vélik, hogy amennyiben a nyertes pályázó és az állam közötti szerződést az előre eltervezett időpontban, tehát december elején sikerül megkötni, akkor a rendszer is elindulhat időben, azaz 2013. július 1-jén. A T-Systems Magyarország – ahogy ezt a cégnél lapunknak jelezték – korábbi bejelentésének megfelelően beadja pályázatát az október elejei határidőig.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.