BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nőtt a cégek bedőlési aránya - 30 nap alatt fizetnek a cégek

Már 4,21 százalékon áll a cégek bedőlési aránya, míg egy évvel korábban ez a szám „csak” 3,44 százalék volt. Ha a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, jövő júliusra valószínűleg az 5 százalékot is túllépi a cégek bedőlési aránya – írja a Bisnode Csoporthoz tartozó döntéstámogató céginformáció szolgáltató, a PartnerControl harmadik negyedéves jelentésében.

A rossz eredményeket tetézi, hogy az elmúlt három hónapban a cégek átlagos számlafizetési késedelme is jelentően meghaladta a 2011-es év azonos időszakában jellemző késedelmet, azaz sajnos még mindig nem beszélhetünk a gazdasági válságból kivezető útról.

2012 harmadik negyedévében 38 százalékkal kevesebb vállalkozást alapítottak, mint 2011 azonos időszakában.  Az új cégek számának csökkenése azonban nem ennyire drasztikus, mivel az év elején volt egy hirtelen emelkedés a törvényi változásoknak és az új cégbejegyzési folyamatoknak, valamint a cégbejegyzés drágulásának köszönhetően.  Összességében azonban az idei évben 14 százalékkal kevesebb cég alakult, mint 2011 első kilenc hónapjában. 

A legnagyobb mértékben a bányászat, a kőfejtés, a textilipar, a számítógép, az elektronikai és az optikai termékek gyártása területén csökkent a működő vállalkozások száma. A legnagyobb cégszám-növekedést a 2011 harmadik negyedévéhez képest a pénzügyi, biztosítási szektor, az ipari gép, berendezés, eszköz javítása és a vegyipar tudta elkönyvelni, ahol jóval az átlag felett, több mint 3,5 százalékkal nőtt a vállalkozások száma.

Fizetési határidők, fizetési késedelmek

Az átlagos fizetési határidő jelenleg 30 nap Magyarországon. Ha az idei harmadik negyedév adatait vetjük össze 2011 azonos időszakával, akkor 1 napos fizetési határidő-hosszabbodást tapasztalhatunk, mivel akkor még 29 napra fizettek átlagosan a cégek. A Bisnode csoport partnerségen és ingyenes csatlakozáson alapuló fizetési tapasztalat programjának adataiból kiderül, hogy 2012 harmadik negyedévében a számlák 57 százalékát határidőben (vagy maximum egy napos késéssel) kifizették a cégek, míg egy évvel korábban csupán a kiállított számlák 55 százaléka került határidőben kiegyenlítésre.

Fizetésképtelenségi eljárások, szektoriális kockázatok

A cégek bedőlési, fizetésképtelenségi aránya sajnálatos módon folyamatosan emelkedik, és ismét negatív csúcsokat döntött. Míg a 2011 harmadik negyedéve előtti 12 hónapban 3,44 százalék volt a cégek bedőlési aránya (felszámolási és csődeljárások cégszámhoz viszonyított aránya), addig ma már ez a szám 4,21 százalék, mely soha nem volt még ilyen magas. Ráadásul a bedőlési arány az év elejei 3,65 százaléknál is jóval magasabb. Ha a jelenlegi emelkedési tendencia tovább folytatódik, akkor 2013 júliusára elérheti az 5 százalékot, azaz 100-ból akkor már minden 5. cég megszűnik fizetésképtelenség miatt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.