BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

100 millió feletti adótartozások - csak látszat a javulás

Összesen 1970 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tett közzé. Az egy évvel ezelőtti hasonló kimutatásban még 2482 társaság neve szerepelt. A látszólagos csökkenés alapvetően annak következménye, hogy az adóhivatal a „százmilliósok” közül 450 felszámolás alatt álló cég esetében a követelések kezelését egy szakcégnek, a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek adta át, s így ezek a társaságok kikerültek a közzétett listából – írja a feketelista.hu.

Ezzel arányosan csökkent az adóhatóság által nyilvántartott adótartozás összege is. Ennek nagysága jelenleg – a magánszemélyek hátralékaival együt – összesen 1897,2 milliárd forintra rúg, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt.

A portál közléséből az is kiderül, hogy az összes adós száma viszont az idén tovább nőtt: egy évvel ezelőtt összesen 1 435 918 magánszemély és cég neve szerepelt az adóhatóság adóslistáján, jelenleg viszont 1 560 851, azaz 8,7 százalékkal több. A nyilvántartás szerint 366 327 működő gazdálkodó szervezet összesen 330,7 milliárd forint adó befizetésével van elmaradva. A legnagyobb tételt azonban a nem működő vállalkozások (elsősorban a felszámolással érintettek) jelentik, amelyek neve mellett összesen 1398,5 milliárd forint adótartozás szerepel. Ebbe a kategóriába 95 835 cég tartozik, számuk egy év alatt több mint kétezerrel gyarapodott. Az adóval tartozó magánszemélyek köre is bővült, a legutóbbi adatok szerint 1 098 689 egyén 168 milliárd forinttal „sáros”; a magánadósok száma egy év alatt 9,3 százalékkal, az adótartozás összege pedig 2 százalékkal nőtt.

A „százmilliós” cégek listáján közzétett szereplők több mint 70 százaléka felszámolás alatt áll, ezek csak az eljárás befejezése után kerülhetnek le a listáról, a többiek abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon – fizetés vagy akár behajtás, fizetési kedvezmény következtében – az összeghatár alá csökkent. Az adós cégek akár ügyeskedhetnek is, ám a tartozásukat végül be kell fizetniük, vagy behajtják rajtuk. Tény azonban, hogy a nem működő „kategóriában” legfeljebb az adótartozás néhány százalékának behajtására van esély, de az adóhatóság a behajthatatlanná minősített hátralékról sem mond le véglegesen, az elévülési időn belül többször is megkísérli a végrehajtást.

Adóbehajtások

Idén 329 738 adóvégrehajtásra került sor, aminek eredményeként 145 734 milliárd forintot szedett be az adóhatóság. A hatékonyság jelentős erősítését indokolja, hogy az adóhatóság idei adó- és adójellegű bevételi előirányzata 10 532 milliárd forint, 13,3 százalékkal több, mint tavaly volt.

A NAV által megállapított adót a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Amennyiben nem teljesül, a tartozás összege végrehajtható. Az adóhatóság revizorai az idén több mint 58 000 ellenőrzést tartottak, és az esetek 72 százalékánál állapítottak meg adókülönbözetet, amelynek nagysága átlagosan 11,8 millió forint volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.