BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul a Lánchíd és az alagút

A BKK nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Lánchíd és a várhegyi alagút felújítására. Az eredményhirdetés június 3-án lesz.

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Széchenyi Lánchíd és a várhegyi alagút felújításának tervezésére. A budapesti Duna-hidak felújításának sora a Szabadság híd, az Északi vasúti híd, a Margit híd után a Széchenyi lánchíddal folytatódik, közölte a BKK.

 A közlemény szerint a jelenkor igényeinek megfelelő teherbírás kialakítása érdekében cserélni kell a Lánchíd pályalemezét, meg kell javítani a korrodált acélszerkezeteket, el kell végezni a korrózióvédelmüket, a nem megfelelően működő hídsarukat ki kell javítani, illetve a láncszerkezet szorulásait meg kell szűntetni. Mindezt az a célvizsgálat állapította meg, amely 2011 szeptemberében a híd állapotának és teherbírásának felmérésére készült.

A híd városközponti elhelyezkedése, egyedülálló környezete indokolja a gyalogos- és közösségi közlekedés előnyben részesítését, jobb kiszolgálását, ezért a felújítás tervezésekor e szempontok kerülnek előtérbe a híd adottságaihoz igazított járműforgalom biztonságos fenntartása mellett.
 
A Lánchíd felújításához kapcsolódva kerül sor a várhegyi alagút felújítására is, amely során a teljes gépészeti rendszer, az alagút szigetelése és útburkolata is javításra kerül. A felújítások tervezése során a Clark Ádám tér forgalomtechnikai kialakításának felülvizsgálatára is sor kerül.
 
Az ajánlati felhívás eredményhirdetése 2013. június 3-án lesz, a nyertesnek a felújítási terveket 2014-ben kell leszállítania, és forrás biztosításáról szóló döntést követően ezután kezdődhetnek el a 2-3 éven át tartó kivitelezési munkák.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.