BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövő hónaptól igényelhető a patikahitel

Két támogatási konstrukciót dolgozott ki a patikusok gyógyszertári tulajdonszerzésének támogatásához a kormány. Az egyikben államilag kamattámogatott hitellel, a másikban állami tőkebefektetés formájában segítenék a patikusok többségi tulajdonrészhez jutását – közölte az egészségügyi államtitkár.

Mint emlékezetes, jogszabály írja elő, hogy a gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot.

A Magyarországon működő 2330 közforgalmú gyógyszertár közül jelenleg 352-ben nincs meg az 50 százalékos, 487 gyógyszertár esetében pedig a 25 százalékos tulajdonosi arány sem – mondta Szócska Miklós.

Az államtitkár kifejtette: az államilag kamattámogatott hitelkonstrukciót azok vehetik igénybe, akik magánszemélyként vásárolnának tulajdonrészt. Ehhez az állam 6,7 százalékos hitelt ajánl, amelyhez 3,7 százalékos kamattámogatást nyújt, így a gyógyszerésznek 3 százalék kamatot kell fizetni. Abban az esetben, ha valaki vállalkozóként akar patikai tulajdonrészt vásárolni, ott az állam megelőlegezi a tulajdonrészt, amelyet a patikusnak öt év elteltével három részletben kell visszafizetnie.

Mint azt a Magyar Gyógyszerészi Kamara által szervezett patikusnapokon elhangzott: az utóbbi konstrukciót a több mint 90 százalékos állami tulajdonban lévő Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. működtetné. Lényege, hogy az önerővel nem rendelkező gyógyszerész helyett az MFB csoporthoz tartozó KvfP szerezne ideiglenesen tulajdont a vele szerződést kötő gyógyszertárat üzemeltető gazdasági társaságban, majd e tulajdonhányadot az öt éves futamidő végén a gyógyszerész megvásárolná a befektetőtől. Ennek forrása az elképzelések szerint a társaság által az öt év során fizetett osztalék és a gyógyszerész egyéb jövedelme. Az igényelhető tőkebefektetés minimum 10, maximum nagyjából 60 millió forint (200 ezer euró) lesz.

A hitelprogramokra ez év júliusától 2016 végéig jelentkezhetnek a gyógyszerészek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.