BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy vagyonba kerül a taxizás Ferihegyre a rendelet miatt

Vasárnaptól a mai csaknem kétszeresét kell fizetniük a repülőtérre taxizó budapestieknek. A szeptember elsején életbe lépő rendelet ugyanis egységesítette a tarifákat. Így megszűnik az eddig igen kedvezményes repülőtéri transzfer tarifa is viszont drágább lesz a kilométerenként fizetendő viteldíj

– Nem tudjuk, hogyan fogadja az utazóközönség, hogy az eddigi nagyjából 5 ezer forintos átlagos tarifa helyett 8-9 ezer forintot kell fizetniük Ferihegyig – mondta lapunknak Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding Kft. ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a korábban már összeolvadt a Rádió- és Tele5 taxi-társaság hétfőn a Budapest Taxi-társaság neve alá került. Így ezentúl a Budapest Taxi mintegy 600 gépkocsival vesz részt a piaci versenyben.

Már amennyire lehet verseny olyan piacon, a rögzített a tarifa. Jövő hétfőtől ugyanis a fővárosban működő tucatnyi taxi fuvarszervező társaság mindegyike 450 forintos alapdíj mellett 280 forintot számol kilométerenként, a várakozás díja pedig percenként 70 forint lesz. Kellett is az egységesítés, mert amint Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta, a különböző társaságoknál összesen vagy 70-féle tarifa van Budapesten, és ebben a dzsungelben még a fogyasztóvédelem sem tudott tisztán látni.

Eddig – 13 éven át – 240 forint volt a maximált tarifa, amitől csak lefelé lehetett eltérni. A fix tarifa bevezetését közel egy évtizede kérik a fuvarszervezők alvállalkozóiként dolgozó taxisok, mégpedig azért, mert a fuvarszervezők egymás alá ígértek a viteldíj tekintetében – akcióban 180-ért egy kilométer –, hogy az alacsony tarifával minél több ügyfelet csábítsanak a céghez. Azonban azt az összeget nem csökkentették, amit a taxisoktól kértek közvetítési díj címén.

Metál Zoltán tudomása szerint egy fővárosi taxis havonta 50-75 ezer forintot fizet a fuvarszervező társaságnak, hogy címeket kapjon, ugyanakkor a taxis cégek nem vállalnak semmiféle kötelezettséget, hogy ezért az összegért legalább hány címet adnak az alvállalkozóknak. Arról pedig végképp csak ábrándozni lehet, hogy közvetített címenként fizetessen a taxissal a társaság.

Ma a legnagyobb társaságok szinte forintra azonos kilométer-tarifát ajánlanak, mint öt éve. Ugyanakkor megjelentek tiszavirág-életű cégecskék, amelyek 160 forintos tarifát hirdetnek. És 2011 márciusában, amikor szinte forintra pontosan annyiba került a benzin, mint ma, a taxis érdekvédelmi szervezetek 260-300 forintos kilométerdíjat tartottak volna reálisnak. Most pedig Metál Zoltán szerint a nyugat-európai 1,2 - 1,3 eurós tarifát kellett volna bevezetni, de – tette hozzá – ezt az árat nem lehetett volna elfogadtatni az utasokkal.

A taxisok szerint a fuvarszervező társaságok az ő kárukra mentek lefelé a tarifákkal. Ezzel pedig az utasok érdekeit is sértették, mert sok gépkocsivezető ezzel indokolta, hogy taxaméterje igen „rövid” kilométerekkel számolja a tarifát. És ez sajnos nem ritka eset. Másrészt minél alacsonyabb a tarifa, annál kevésbé várható el komfortos szolgáltatás. Mindenestre a BKK rövidesen 26 taxiellenőrt állít munkába az eddigi kétfős kommandó helyett, és csalásért 3-5 évre is bevonható a taxiengedély az új szabályozás szerint.

Órapörgetés

Úgy szokták csinálni, hogy ügyes szakemberek meghekkelik a taxaméter jeladóját. A beavatkozás eredményeként a jeladó gyakrabban ad jelet a taxaméternek, mintha sokkal gyorsabban menne az autó, vagyis az adott idő alatt több kilométert tenne meg. Így fordulhat elő, hogy egy nagynevű cég egyik taxisa a Campona-Déli távolságot 900 forinttal többért tette meg, mint a szintén a céghez tartozó kollegája két órával korábban odafelé. Azt tanácsolják, hogy a taxióra nyugtáján ellenőrizzük a kilométerek számát és annak alapján számoljuk ki a viteldíjat. Állítólag ez a módszer biztos.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.