BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyfürdőből sosem elég

A szaktárca által készített turizmusfejlesztési koncepció az önkormányzatoknál hagyná az idegenforgalmi adó felhasználásának jogcímeit.

„Az elérni kívánt célállapot szerint Magyarországot 2020-ra Európa egyik legnépszerűbb fogadó területeként tartják számon. Magyarország erőt, élményt adó ország. Magyarország a külföldiek számára is egy sajátos életérzéssé vált, színes, mozgalmas programkínálat jellemzik” – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott, 81 oldalas, 2024-ig szóló nemzeti turizmusfejlesztési koncepcióban.

Kiemelt célkitűzés többek között 3-5 nemzetközi hírű komplex gyógyhely, 8–10 regionális jelentőségű gyógyfürdő fejlesztése, valamint 10 darab kiemelt nemzetközi jelentőségű projekt kidolgozása és megvalósítása. Felhívják a figyelmet: meg kell akadályozni, hogy Magyarország arculata „betegellátó Magyarország” vagy „kórház-Magyarország” legyen. A belföldi turisztikai alapmutatókat (költés, vendég- és vendégéjszaka szám, látogatószám) minimum egyharmaddal javítanák, a külföldiek költését és tartózkodási idejét pedig másfélszeresére növelnék. Új piacok meghódítása és a keleti nyitás eredményeként pedig a keleti országokból érkező turisták vendégéjszakái számának a háromszorosra emelése a cél.

„A turizmusra fordított állami kiadások jelentős növelése szükséges. Ezen intézkedéscsokorba sorolható az idegenforgalmi adó turisztikai célú felhasználásának ösztönzése, illetve a Turisztikai Célelőirányzat felosztásának és felhasználásának stratégiai újragondolása is. Kölcsönös előnyökön alapuló megegyezése szükséges a turizmusban érdekelt vállalkozások és az önkormányzatok között a településen eltöltött vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adó turisztikai célú felhasználásának növeléséről” – olvasható a dokumentumban. Nem véletlen, hogy több mint négymilliárddal, 14 milliárd forint fölé emelné a költségvetés turisztikai célelőirányzatát a parlament sport- és turizmusbizottsága a 2014-es büdzséhez fűzött módosító javaslatában. Az idegenforgalmi adó felhasználásának jogcímeit ugyanakkor továbbra is az önkormányzatok határoznák meg. Többször is hangsúlyozza a koncepció, hogy nehézkessé vált a turisztikai fejlesztések banki finanszírozása, amire az NGM szerint megoldás lehet egy Turizmus Bank létrehozása is.

A dokumentum számos komoly problémát is felsorol, így a fő gyengeségek közé tartozik, hogy Budapesten kívül csupán a Balaton sorolható a nemzetközileg versenyképes attrakciók közé. „A pályázati kiírások nem kényszerítették kreatív újdonságokra a pályázókat, ami gyakran sablonosan megtervezett projekteket eredményezett.
Jellemző a földrajzilag vagy szakmailag túlzó kapacitások létrejötte: például azonos profilú, nagy kapacitású fürdők fejlesztése földrajzilag koncentráltan. Emellett az önkormányzatok olyan presztízs jellegű beruházásokra igényeltek forrást, amelyek szükségessége nem megfelelően megalapozott.”

Leszögezik, hogy a magyarok mintegy 600–800 milliárd forintot költenek el turisztikai céllal külföldön, „ezért ennek egy részének a megtartása is óriási bevételi hatással bírna”.

Segített a hosszú hétvége

„Az idei őszi szünet kettős adatokat mutatott, hiszen az október 23-a idén a hét közepére esett, így 5 százalékkal maradt el a vendégforgalom a 2012-es adatokhoz viszonyítva. A november 1-ei hosszúhétvége ugyanakkor 8 százalékkal hozott idén több vendéget” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az emberek a jó időnek köszönhetően idén ősszel még keresték az apartmanokat, és most már nem csak a wellness hotelek voltak a sikeresek. A települések között a fürdővárosok mellett nagyon kedveltek voltak a programturizmusról nevezetes helyek is.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.