BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durván esik a magyar cégalapítási kedv

Magyarországon 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult 2013-ban, mint az előző évben. Az új cégek számának tekintetében a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli értékkel csökkent az arányuk.

A Bisnode Cégalapítási Index (azaz az egy év alatt alapított új cégek átlagos éves cégszámhoz viszonyított aránya) tekintetében Magyarország a régióban a mezőny alsó felében foglal helyet, azaz nálunk az összes vállalkozáshoz képest kevesen vágnak bele cégalapításba - áll a Bisnode nemzetközi üzleti információszolgáltató és cégminősítő elemzésében.

Míg 2008-ban közel 50 ezer új vállalkozás alakult hazánkban, addig 2013-ban már a 35 ezret sem érte el számuk. 2010-ről 2011-re még nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, azonban az elmúlt két évben már erős csökkenés következett be; 2012-ben 20 százalékos, 2013-ban pedig 13,9 százalékos volt a visszaesés. Az egyre magasabb kft-alapítási költségek és törzstőke-emelés sem fog segíteni a társas vállalkozások számán.

Közép-Európában Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban (-13,2 százalék) és Csehországban (-7,1 százalék) is csökkent a cégalapítások száma. Ezzel szemben Szerbiában 142,8 százalékkal, Szlovákiában 27,6 százalékkal nőtt az új vállalkozások száma 2012-ről 2013-ra, de Szlovéniában és Horvátországban is emelkedés tapasztalható.

A Bisnode Cégalapítási Index értéke (új cégek a teljes cégszámhoz viszonyított aránya) tekintetében a régiós lista alsó felében foglalunk helyet, ugyanis 6,1 százalékos értékével nálunk a harmadik legkisebb a friss cégek aránya a teljes céguniverzumhoz viszonyítva. A listát Szlovénia vezeti, ahol az új cégek teljes cégvilághoz viszonyított aránya meghaladja egy év alatt a 15 százalékot is. Csehországban és Szerbiában viszont jóval kisebb a Bisnode Cégalapítási Index, mint nálunk.
Bisnode Cégalapítási Index értéke Közép-Európában
 
Olyan iparágakban is sok vállalkozás alakul, mint például a vendéglátás, ahol magas a cégek bedőlési aránya, vagy nagyobb befektetés kell az induláshoz.

A működő társas vállalkozások számához viszonyítva a kiskereskedelemben alakul a legtöbb új cég, mely főtevékenység alatt eleve majdnem a legtöbb vállalkozás (több mint 60 ezer) működik. Cégalapítás szempontjából legkevésbé a papíripari és az elektronikai cikkek gyártása népszerű.

Általában az ország keleti felében alakul több vállalkozás. A tendencia oka a nagyobb munkanélküliségben keresendő, mivel ebben a régiókban alacsonyabb a foglalkoztatás, így többen várják a vállalkozói léttől a boldogulást. A nyugati országrészben és a főváros környékén, ahol alacsonyabb a munkanélküliek aránya, az új cégek működő cégek számához viszonyított aránya is alacsonyabb.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.