BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fizessen jogdíjat, akinél csak szól a zene

Az Artisjus területi képviselői folyamatosan megjelennek az ország üzleteiben, vendéglátóhelyein, szálláshelyein, és mindazon nyilvánosan elérhető helyeken, ahol zenei szolgáltatás elképzelhető. Aki ilyet indít, annak erről az Artisjust természetesen tájékoztatnia kell – nyilatkozta Tóth Péter Benjamin, a szervezet stratégiai és kommunikációs igazgatója a Beolnak. Aki ezt elfelejti, azt költségátalányként az egyébként fizetendő jogdíj kétszeresének megfizetésére is kötelezhetik, bírságként.  azonban hangsúlyozta, az Artisjus munkatársai elsősorban arra törekednek, hogy hosszú távon rendszeresen zenét szolgáltató, elégedett, jogdíjat fizető partnerek legyenek az üzemeltetők.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület tájékoztatása szerint rengeteg tényezőtől függ, hogy kinek mennyit kell fizetnie a gépzene-felhasználásért. Egy 3 csillagos, 20 férőhelyes szállodának havonta 6 387 forintot kell átutalnia, miközben például egy 50 négyzetméternél kisebb szoláriumnak az alapdíj havi szinten 2 819 forint. Egy 5 ezer négyzetméternél kisebb alapterületű vidéki rendezvény esetében pedig ez napi 34 894 forint.

– A jogdíjjal gazdasági értelemben az a cél, hogy a zene által az üzletek számára teremtett értékből az alkotók, előadók és kiadók is részesülhessenek. Minden esetben jogdíjat kell fizetni, ahol a zenék nyilvános felhasználása megtörténik – magyarázta a fizetés hátterét Tóth Péter Benjamin stratégiai és kommunikációs igazgató.

– A megfelelően megválasztott zeneszolgáltatással egy üzletben vagy éppen vendéglátóhelyen olyan többlet értéket lehet nyújtani, ami az üzlet anyagi sikerességében is mérhető. Pontosan ezért egyre több üzletben találkozunk azzal, hogy nemcsak egyszerűen a rádió szól, hanem a hely stílusához igazodó zenét választanak - tette hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.