BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tippmix: Túlszárnyalják az elvárásokat

A papír alapú és az online Tippmix népszerűsége is töretlen a fogadók körében. A játékadó-bevételek is az elvárt ütemben gyarapodnak.

Továbbra sincs oka panaszra a Szerencsejáték Zrt.-nek, ugyanis a tavalyi rekord bevételek után egyelőre idén sem lankad az emberek fogadási kedve.

"2014 első 20 hete alapján elmondható, hogy a Tippmix árbevétele közel 30 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak árbevételét, míg az egy éves születésnapját ünneplő Tippmixpro teljesítménye jelentősen túlszárnyalja az idei évre vonatkozó elvárásainkat” – közölte lapunkkal az állami vállalat. Hozzátették: a Tippmixpro oldal indulásakor ötéves megtérüléssel kalkuláltak, ám a jelenlegi dinamikus növekedéssel ezt már akár korábban is elérhetik.

Nagyobb sportesemények idején mindig kiemelkedő a sportfogadás iránti érdeklődés, a labdarúgó tornák pedig fogadási szempontból egyértelműen a legnépszerűbbek. A 2012-es Eb idején a Tippmixen a szokásos forgalom kétszeresét is realizálták, az akkori heti árbevételi rekord 1,482 milliárd forint volt. A fogadás népszerűsége évek óta meredeken növekszik, hiszen már 2012-ben is 51,3 milliárd forintot eredményezett a 24 százalékos bővülés. Azóta már ezt az árbevételi csúcsot is megdöntötték, és mivel a Tippmixpro kínálatával már a fogadói igények gyakorlatilag teljes spektrumát ki tudják elégíteni, abban bízik a Szerencsejáték Zrt., hogy a jelenlegi rekord (2,012 milliárd forint) is a múlté lesz a brazíliai Vb ideje alatt.

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy nagyon bejött a Tippmixpro a cégnek: 2013 májusa és decembere között 5,5 milliárd forint árbevételt produkált. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az élő fogadások nagyon népszerűek, a bevételek mintegy 25-30 százalékát teszik ki. A játékosok száma 2013-ban már meghaladta a 40 ezer főt, az összes egységnyi fogadás száma pedig közelített a 16 millióhoz. Idén 10 milliárd forint árbevételt várnak a sportfogadási oldaltól. Eredetileg 2012. júniusára tervezték az indulást, de az olasz Lottomatica csoporthoz tartozó GTECH G2 csúszott a fejlesztéssel. A pályáztatás alatti licit több száz millió forintos spórolása és a fejlesztő által fizetett 105 millió forintos kötbér összessége még így is meghaladta a csúszás miatt elmaradt bevételt. Az oldal fejlesztése és 6 éves üzemeltetés összesen 422 millió forintba került.

A régi és roppant egyszerű lottó népszerűsége leginkább az időről-időre milliárdos nagyságrendűre halmozódó főnyereményeknek köszönhető. Egy átlagos héten a játékosok körülbelül 3,5 millió alapjátékot tesznek meg, de ha eléri a várható főnyeremény a bűvös határt, az egymilliárd forintot, érezhetően megnő a játékkedv. A Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft.-nek. is bejött, hogy február végétől már a francia lóversenyekre is lehet tippelni. Pénteken este ismét eltalálták a Jackpot Ötösbefutót, ráadásul mindjárt négyen, akik egyenként több, mint 2,5 millió forinttal lettek gazdagabbak.

Mindebből természetesen az állam is szépen profitál. A Magyar Államkincstár negyedéves adatai szerint nagyjából sikerült is teljesíteni az elvárt bevételeket. Havi szinten megbízhatóan 2,6-2,7 milliárd forinthoz jut a költségvetés a játékadóból, márciusig összesen nyolcmilliárd forint gyűlt össze.

Négyötödös illegalitás

„A Sorbonne Egyetem és a Nemzetközi Sportbiztonsági Központ (ICSS) tanulmánya szerint bűnözői csoportok minden évben mintegy 140 milliárd dollárt mosnak tisztára sportfogadás segítségével, és a globális sportfogadási piac 80 százaléka illegális piacokon zajlik” – írta a Fortunaweb.hu.

A legális fogadás csupán körülbelül 5,5 milliárd dollár adóbevételt generál világszerte. A labdarúgás és a krikett a két leginkább veszélyeztetett sportág, de a tenisz, kosárlabda, motorverseny és a tollaslabda is erősen érintett.

A legális fogadás csupán körülbelül 5,5 milliárd dollár adóbevételt generál világszerte. A labdarúgás és a krikett a két leginkább veszélyeztetett sportág, de a tenisz, kosárlabda, motorverseny és a tollaslabda is erősen érintett. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.