BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hűtött sörre, fröccsre jön be a szurkoló

„Összességében nem jelent jelentős forgalomnövekedést a hazai vendéglátásban a brazíliai labdarúgó-világbajnokság" – nyilatkozta lapunknak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László elmondta, hogy ma már szinte minden vendéglátóhely tart televíziót, amelyeken meg lehet nézni a mérkőzéseket, amelyek a zenei alkotásokkal szemben nem jogdíjkötelesek. Ma már szinte elvárás, hogy meg lehessen nézni a mérkőzéseket a vendéglátóhelyeken, aki nem él ezzel lehetőséggel annak forgalomcsökkenése lehet. A mérkőzések közvetítése egyes helyeken jelenthet forgalomnövekedést, vagy legalábbis szinten tartja a forgalmat. Az időjárás is befolyásolhatja, a nyaralóhelyeken jó időben többen nézhetik meg az esti mérkőzéseket a lefekvés kárára, ami megnyújthatja a nyitvatartást.

Kovács László szerint kifejezetten a meccsek nézésére nem érdemes vendéglátóhelyet nyitni, jól bevált helyet kell arra alkalmassá tenni. Egy új hely megnyitása iszonyatos költségekkel jár, engedélyeket kell beszerezni, szigorú higiéniai, élelmiszerbiztonsági követelményeknek kell megfelelni. A mérkőzések megtekintésére jó, ha vannak hangulatos szabadtéri teraszok. Az italválasztékba főként hűtött, üdítőhatású italokat kell felvenni, ilyenek a különböző sörök, fröccsök, cíderek és a koktélok. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a mérkőzések alatt nem jellemző a nagy konyhai fogyasztás. Inkább kevésbé körülményesen, evőeszköz nélkül is ehető bor és sörkorcsolyákat érdemes kínálni, könnyű sznekkeket, szendvicseket, húsgolyókat esetleg rántott hagymakarikákat.

A cíderek és az ale típusú sörök jelenleg nagy divatnak számítanak, ezek gyártói a vb kapcsán is promótálják ezeket a termékeket. Kovács szerint ezek növekvő fogyasztásában az is szerepet játszhat, hogy igen sok magyar dolgozik Angliában és hazatérve hazahozzák ottani fogyasztási szokásaikat is.

A meccsek iránti érdeklődést a pubokban, kocsmákban némileg visszavetheti, hogy már a csoportmérkőzések során kiestek olyan Magyarországon is népszerű válogatottak, mint az angol, az olasz, vagy a spanyol.

Nagy-Britanniában a lakosság 27,7 millió fonttal költött többet sörre és cíderre a szupermarketekben a vb alatt már a torna első körében. Ezekre az italokra a lakosság a torna elején már 93,6 millió fontot költött el (117 millió euró). Az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest 42 százalékkal többet áldoztak sörre és cíderre, összesen 10 millió literrel több sör és 2,5 millió literrel cíder fogyott az első mérkőzések alatt. A szupermarketek szerint karneváli hangulatban fogytak a könnyebb italok a kólával és az energia italokkal együtt, a pezsgőért kisebb érdeklődés mutatkozott.

Mondjuk az angolok világbajnoki szereplése miatt nem is érdemes pezsgőt bontani, két vereség és egy döntetlen után csoportutolsóként utazhat haza a válogatott, ami viszont a további fogyasztások visszaesését vonja maga után. Egyes becslések szerint 300 millió font veszteséget jelenthet a brit gazdaságnak a korai kiesés, a kocsmáknak egy további vb-szereplés hetente 200 milliót hozhatott volna az angol kocsmáknak.

Hosszabb nyitvatartás az angol pubokban

Angliában hosszas vita után engedélyezték a pubok nyitvatartási idejének meghosszabbítását a vb-mérkőzések alatt. A pubok helyi idő szerint este 11 órakor zárnak általában, ám brazíliai helyszínen ekkor még javában zajlottak ebben az időpontban egyes mérkőzések. Végül éjjel 1 órára módosították a zárórát a 49 ezer helyet képviselő Brit Sör és Pub Szövetség (BBPA) kezdeményezésére az angolok mérkőzéseire. Először a hatóságok visszautasították a kérvényt, de David Cameron kormányfő közbeavatkozására végül megadták az engedélyt. Az extra órákért naponta 21 fontot kellett fizetni a puboknak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.