BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem szállhatnak be nyugati cégek a Naftogazba

Az ukrán parlament visszautasította azt a törvényjavaslatot, amely szerint 49 százalékig amerikai, illetve európai uniós vállalatok részesedést vásárolhatnának az ország állami gázipari monopoltársaságában. A Naftogaz tőzsdére sem vihető, holott hó eleji hírek szerint az állam így keresne gazdát a társaság 15 százalékára, emlékeztet a parlamenti döntésről beszámoló Russia Today. Az orosz lap hozzáteszi, hogy az ukrajnai tőkepiaci helyzet nem kedvez az ilyen módon történő, érdemi tőkebevonásnak.

Végül két részre sem bontható a Naftogaz, pedig Brüsszel sürgeti, hogy az EU-hoz közeledő ország vállalata megfeleljen az EU harmadik energiacsomagja elvárásának, azaz az energiahordozó termelése, szállítása és a vele való kereskedelem ne legyen egy kézben. A javaslat szerint két részvénytársaságot kellene létrehozni egy gázszállítót és egy gáztárolót, mégpedig az uniós előírások szerint.

Júliusban a parlament még jóváhagyta a nyugati cégeknek az ukrán gázszállító rendszerben való, legfeljebb 49 százalékos tulajdonszerzését lehetővé tévő törvény első olvasatát. (Areszenyij Jacenyuj miniszterelnök éppen a törvény parlamenti elutasítása után mondott le, igaz, utána visszavonta a lemondását.)

A Naftogaz ötmilliárd dollárral adósa az orosz Gazpromnak, amelytől ezért június óta nem kap gázt. Tranzitkötelezettségét teljesíti. A tartozás egy részét vitatja, mert az árat politikainak tartja. Ukrajna alternatív gázbeszerzéseken dolgozik, így Magyarországon keresztül is importál, e hónap eleje óta például napi mintegy 5,5 millió köbmétert.
Belelendült viszont a magyar gáztőzsde. Megszaporodtak a kötések a CEEGEX-en, múlt pénteken 1047 kontraktus volt. Ez a társaság közleménye szerint, 25 368 megawattórányi energiát takart. A megawattóránkénti árak 7025-7265 forint között mozogtak. A július 4-8. közötti forgalomról megemlékezett az ICIS Heren European Spot Market is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.