BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs kevesebb orosz Hévízen

Az orosz–ukrán konfliktus ellenére még nem tapasztalható visszaesés Hévízen az orosz vendégek számában

Ha tartósan csökkenne az orosz vendégéjszakák száma Magyarországon, akkor annak Budapest mellett elsősorban Hévíz lenne a vesztese. Egyes értesüléseink szerint már tapasztalható is valamelyest az orosz vendégek távolmaradása a fürdővárosban, de jelentősebb visszaesésről még nem számoltak be lapunknak a helyi turizmus legfontosabb szereplői. „Az orosz vendégszám drámai visszaesését cáfolnom kell.

A KSH Hévízre vonatkozó nemzetiségi statisztikája alapján az orosz vendégéjszaka és vendég- szám is növekedést mutat az év első 5 hónapjában, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A júliusi statisztikát még nem ismerjük, de ebben sem számítok a tavalyi forgalomhoz képest csökkenésre” – mondta lapunknak Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ugyanakkor a KSH legutóbbi kimutatása szerint országosan 13 százalékkal csökkent az orosz vendégéjszakák száma.

Tudni kell, hogy a német nyelvterületről érkező vendégkör után ma már az oroszok számítanak a második legnagyobb csoportnak Hévízen, ez évente legalább 200 ezer vendégéjszakát jelent.

„A Danubius két hévízi szállodájában megnyugtatóan alakul az orosz vendégek száma, nincs visszaesés. Első félévi összesített adat szerint 18 százalékkal több orosz vendégéjszakát regisztráltunk a 2 hévízi szállodánkban együtt, a tavalyi ugyanazon időszakhoz képest” – közölte lapunkkal a Danubius. Hozzátették: a növekedés dinamikája lassul, mert a tavalyi első féléves növekedés 43 százalékos volt, szemben a mostani 18 százalékkal. Ugyanakkor az idei első félév trendje pozitív, mert például a májusi növekedés 23 százalék volt, a júniusi pedig 45 százalék. A július pedig kiugróan magas növekedést mutat: ebben a hónapban majd 70 százalékkal növekedett a Danubius hévízi házaiban az orosz vendégéjszakák száma tavaly júliushoz képest.

A Hunguest Hotels is arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hévízi szállodáiban az év első felében (1–7 hónap) az orosz vendégek száma a tavalyi évhez viszonyítva szignifikánsan emelkedett. „A negatív tendenciát hoteljeinkben egyenlőre még nem érezzük” – fogalmaztak. A Hotel Spa Hévíz/Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház sem tapasztalt változást a forgalomban.

Az orosz beutaztató piac egyik legjelentősebb szereplője, az 1000 Út utazási iroda szerint Hévízen minimálisan csökkent az orosz vendégek száma, a Moszkvából Sármellékre érkező heti járatok pedig 90 százalékos telítettséggel közlekednek. Papp Gábor polgármester pedig arról számolt be kérdésünkre, hogy a város utcáin ugyanannyi orosz szót lehet hallani, mint korábban.

A városnak égető szüksége van arra, hogy a válság ellenére se mondják le az előre lefoglalt szállásaikat az oroszok, ugyanis mindenki másnál hosszabb időt töltenek Hévízen. Ráadásul főként 60 év alattiak érkeznek, többet költenek a német ajkú vendégeknél, és a téli időszakban is nagy számban jönnek. A közelmúltban orosz turisták Magyarországra csábítása érdekében egy új turisztikai kiadvány, az Airport Magazin létrehozására együttműködési megállapodást írtak alá a sármelléki Hévíz-Balaton Airport és a Debrecen Airport vezetői. Közel 20 oroszországi város több mint ezer utazási irodájában helyezik majd el a magazint.

Egymillió utas

Ismét kiváló növekedési számokat rögzített a Budapest Airport júliusban: az utasforgalom 8,5 százalékkal volt magasabb a tavalyi júliusnál. Konkrétan 946,5 ezer utas érkezett és indult júliusban a budapesti repülőtér termináljain keresztül. A brit főváros továbbra is toronymagasan vezeti az utasforgalmi statisztikákat a városok versenyében. London-ban négy repülőtér is elérhető Budapestről, míg a második helyre feljött Párizs három repülőterével. Ha az országok júliusi statisztikáját nézzük, akkor viszont Németország az első.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.