BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Díjazták az év legjobb szálláshelyeit

Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést - közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál.

A versenyben három fő kategóriában hirdettek győztest. Az Év szállása mellett átadták az Év feltörekvő turisztikai települése díjat, amely Abádszalóké lett, az Év turisztikai települése címet pedig a Veszprém megyei Csesznek nyerte el.

A közlemény kiemeli, hogy az előző évinél lényegesen több szavazatot kaptak a Tisza-tavi települések az Év szállása versenyben, ami a környék fejlesztését szolgáló nemzeti program hatásának is tulajdonítható. Az egy szálláshelyre eső foglalások száma Abádszalókon nőtt a leginkább, amivel a település kivívta az Év feltörekvő turisztikai települése címet.

Kiemelkedően teljesített a versenyben a szomszédos megye is: a felsőtárkányi Bambara Hotel lett az Év szállása a népszerűségi, a minőségi és a szakmai szempontok összesítése alapján. Szintén Heves megyében található a 2014-es év romantikus szálláshelyének választott Kastélyhotel Sasvár Resort, valamint a 4-5 csillagos szállodák között a minőségi díj első két helyezettje és a szakmai díj nyertese is.

A közlemény szerint egyre erősebb a verseny az apartman kategóriában, ami a családi utazások növekedésének az eredménye. A Szallas.hu versenyében az idén külön díjazták a családbarát szállásokat is: az elismerést a gyulai Családi Wellness Hotel és a sümegi vár melletti Hotel Kapitány megosztva kapta.

A Szallas.hu az idén külföldi szálláshelyeket is versenyeztetett: a hotelek közül a székelyföldi Szovátán található Hotel Szeifert, míg az apartmanoknál a horvátországi Crikvenica településen a 3 Palme Apartmani bizonyult a legjobbnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.