BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint fejlesztik a Balatont

Ismét százmilliárdokért lobbizik a kormánynál a Balaton-régió, a fejlesztési pénzekért cserébe 700 ezer plusz vendégéjszakát ígérnek 2020-ig

Nagyszabású fejlesztési tervekből sosem volt hiány a Balatonnál, amelyek kivétel nélkül azt célozták, hogy több és jobb szolgáltatással, termékkel meghosszabbítsák a turisztikai szezont. Most elkészült a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusra vonatkozó térségfejlesztési koncepció, amely mintegy 320 milliárd forintot igényel.

Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint, ha ez program megvalósul, a vendégéjszakák száma 700 ezerrel, a munkahelyek száma 10 ezerrel nőhet. A tervek között szerepelnek gyógyászati-, sport-, élményközpontok és a Fonyód-Badacsony komp megépítése, de csak a kerékpárturizmus fejlesztésére például 7,1 milliárd forintos terv készült.

Mindez önmagában 350-400 ezerrel emelné a régió vendégéjszakáinak a számát. A lobbizás természetesen még csak most kezdődik, a stratégiát novemberben és decemberben egyeztetik a kormányzati képviselőkkel, ekkor dől el, mely elemei kerülhetnek be a következő fejlesztési ciklus operatív programjaiba, vagyis ki és mire kaphat uniós támogatást a megvalósításhoz.

A fő kérdés az, hogy az új fejlesztéseket kinek és hogyan lehet eladni. Jelenleg mindössze 4,9 milliárd forint szerepel a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat turisztikai célelőirányzat rubrikájában. Idén 9,9 milliárd forintot kapott a turizmus, 2013-ban pedig 12,5 milliárd forint volt ez az összeg. A drasztikus csökkenés valójában stagnálást vagy minimális növekedést is jelenthet, hiszen a költségvetés turisztikai célelőirányzata most azért csökkent 5 milliárd forint alá, mert a Forma 1 jogdíja jövőre már a Hungaroring Zrt. során szerepel.

Nemrég egyetlen ajánlattevőként a MEC Hungary Kft. nyerte a Magyar Turizmus Zrt. által, a külföldi kommunikációjához kapcsolódó médiaügynökségi és online szolgáltatási feladatokra kiírt, nettó 2 milliárd forintos keretösszegű tendert.

A szezonalitással a korábban bejelentett nagyszabású tervek és programok ellenére nagyon nagy gondok vannak a Balatonnál. A tó kereskedelmi szálláshelyei idén augusztusig átlagosan mindössze 48, ezen belül a szállodák 52 százalékos szoba-kihasználtsággal működtek. A somogyi szállodák konkrétan 44 százalékos telítettséggel büszkélkedhetnek. Egyedül a zalai gyógyszállodák tudnak 70 százalék feletti átlagos kihasználtságot felmutatni.

Balatonfüred szállodái 2013-ban 49,4, a siófokiak 42, míg a keszthelyiek 35,4 százalékos átlagos foglaltsággal üzemeltek.
Idén augusztusig 1 millió 139 ezer vendég 3 millió 948 ezer vendégéjszakát töltött el a Balatonnál. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek január-augusztusi együttes vendéglétszámának 17 százaléka, és az összes vendégéjszaka 23 százaléka ebben az üdülőkörzetben jelent meg.

A magyaroknak nem kell reklámozni a Balatont: a tóhoz érkezők háromnegyedét a belföldi vendégek tették ki, és a vendégéjszakák több mint hattizede is hozzájuk kapcsolódott. Az orosz vendéglétszám tavalyhoz képest 6 százalékkal fogyatkozott a Balatonnál. A legnagyobb három küldőállam sorrendje nem változott: a legtöbben továbbra is Németországból (72,3 ezer fő), Ausztriából (37,6 ezer fő) és Oroszországból (28,3 ezer fő) érkeztek. A cseh piac gyengülésével és a lengyel erősödésével az utóbbi lépett a negyedik helyre a küldőterületek rangsorában.

Füreden van miből fejleszteni

A Balaton Fejlesztési Tanácsnak jelenleg Balatonfüred polgármestere az elnöke, talán ennek is köszönhető, hogy a városban egymást érik a fejlesztések. Tavaszra megújul például a balatonfüredi Tagore sétány, a 300 milliós beruházás eredményeként közvetlenebb lesz a part és a víz kapcsolata, új terek és sétaösvények nyílnak. A Balatonfüredi Yacht Club (BYC) pedig több mint 300 millió forintból fejlesztette bázisát, amelyhez 155,8 millió forint uniós támogatást kapott. A klub a vízen 170 kikötőhellyel rendelkezik, illetve 20 versenyhajó a szárazon is állhat. A legfontosabb támogatójuk a helyi önkormányzat.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.