BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vidám lett a szombat

A vevők nem, az áruházak viszont érezték a forgalomnövekedést szombaton. Munkatársaink szerint a parkolók tele voltak, de az üzletekben nem kellett hosszan sorba állni - több pénztár lehetett nyitva. A kiskereskedelmi láncok azt mondják, nagyobb volt a forgalmuk ugyan a szokásosnál. A cégek vezetői szerint egy alkalomból még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni.

A boltok pénztárai helyett a Parlament előtt kanyargott – az aznap ingyen megtekinthető Országházba bejutni vágyókból alakult – végeláthatlan sor március 14-én. Az ünnepi hétvégét a vasárnapi zárva tartás főpróbájának lehetett tekinteni, ám munkatársaink sehol sem tapasztaltak tumultust. Az olyan nagy kereskedelmi zónákban, mint a budaörsi vagy a dunakeszi, a vállatok erősen készültek a rohamra. Az előzetes bejelentések szerint több kassza volt nyitva mindenütt. Ennek eredményeként noha a parkolók tele voltak, a hipermarketekben ás a különféle áruházakban sehol sem kellett sorban állna, sőt még az összes kasszára megnyitására sem volt szükség.

A budaörsi aranyháromszögben kétharmada telt meg a parkolónak délben: az Ikeában és a Tesco-ban ugyanúgy kényelmesen lehetett vásárolgatni, mint más szombatokon.  Az egyik legnagyobb Tesco áruházban, a Váci úton is a szokásoshoz hasonló volt a forgalom munkatásrunk beszámolója szerint. Igaz, bevásárlókocsit időnként csak kint a parkolóban lehetett találni, de a pénztáraknál soha sem állt két-három vevőnél több. A kosarakban főleg a friss napi árukat láttunk, sokan akartak húst, zöldséget vásárolni, vagyis úgy tűnt, többen számítottak a szombati csúcsra, és csak azt hagyták erre a napra, amit nem lehetett máskor megvásárolni.

A Westend bevásárló központban sem volt tumultus, a ruhaüzletekben kevesebben vásárolgattak, a szupermarketben is csak akkora sor volt, mint máskor, viszont azonnal több pénztárost állítottak be, amikor felgyűlt. A helyzet kaotikussá csak ott vált, ahol ez nem sikerült: a Mammutban lévő Spar áruházban szombat délután meglehetős tumultust tapasztaltunk.

Az áruházak szerint érezhető is volt a forgalomnövekedés. A Media Markt több mint 10 százalékos bevételnövekedést ért el, ám a cég koncepció menedzsere, Szánthó Balázs szerint például hónapok kellenek ahhoz, hogy tendenciáról beszéljünk. A Deacathlon sportáruházak pénteken 10, szombaton 15-20 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak, ám Pósfai Gábor ügyvezető igazgató úgy tájékoztatta lapunkat, hogy más ünnepek előtti is hasonló mértékben emelkedett a vásárlások száma.
Az Auchan 19 áruházának bevétele negyedével volt magasabb, mint egy átlagos szombaton, de a csütörtök és péntek is több mint 10 százalékos emelkedést hozott. Ezt azonban nem csak a március 15-i munkaszüneti napnak tulajdonítja a cég, hanem annak is, hogy csütörtökön indultak az új árengedményes akciók, amelyek sok vásárlót vonzottak áruházakba. Ráadásul már sokan megkezdték a húsvéti előkészületeket, illetve a tavaszias időjárás beköszöntével nagy érdeklődés mutatkozott a kertészeti termékek iránt is.

A hipermarketekkel szemben a GRoby hálózat kisebb, a környékbelieket kiszolgáló élelmiszerboltokból áll, amelyek forgalma 35 százalékkal volt magasabb az előző szombatokhoz képest, mert már ezen a szombaton is hosszabbított nyitva tartással várták a vásárlókat – tájékoztatott  Nagy Sándor ügyvezető igazgató, hozzá téve, hogy szerinte csak 3-4 hét elteltével lehet olyan eredményeket látni, amelyek hatással lehetnek az üzleti stratégiára.

A különösebb változást nem érző Expert műszaki áruházlánc kereskedelmi vezetője, Németh Zoltán is úgy véli, kell néhány hétvége, hogy a vásárlói szokások teljesen alkalmazkodjanak a vasárnapi zárva tartáshoz. Így tehát a múlt héten is a szokásos volt a forgalom: csütörtöktől nőtt a bevétel, és mint eddig is a péntek és a szombat volt a hét legerősebb napja.

Az áruházak most már mindenütt igyekeznek tájékoztatni a megváltozott nyitvatartási rendről is a fogyasztóikat: A Spar azt közölte, hogy meghosszabbítja üzletei nyitvatartását hétköznapokon. A 0-24-es Tesco hipermarketek most már csak reggel hattól este tízig fogadják a vevőket hétfő és szombat közöt. Nem így a piacokon lévő CBA-k. A Fény utcai egység meghosszabbítja a vasárnapi nyitva tartást  és 7-18 helyett 6-20 óra között fogadja a vásárlókat vasárnap. De lesz olyan egység is, amely úgy tart nyitva, hogy a kortábbi dolgozókat teszi tulajdonossá - így azok továbbra is ki tudják majd szolgálni a vevőket este tíz után, illetve vasárnap.

 

Kétszázezer munkavállaló érintett

Több mint 226 ezer embert érinthet a vasárnapi zárva tartás, hiszen ennyi alkalmazott dolgozik 3 vagy annál több főt foglalkoztató kiskereskedelmi vállalkozásnál – közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő. Magyarországon a gépjármű-kereskedelmet nem számítva több mint 60 ezer kiskereskedelmi egység működik, amelyeket így vagy úgy érint a kormány döntése. Biztosan lesznek olyan kicsi családi vállalkozások, amelyek számára e döntés kedvező, azonban hatalmas azok tömege, akik olyan cégnél dolgoznak, ahol három, vagy annál több alkalmazott van. A becslés ugyan durva – ismeri el a Bisnode – , mert az új törvény enged néhány kivételt a vasárnapi zárva tartás terén, például a benzinkutak esetében, de a szektorban foglalkoztatott több mint 260 ezer ember jelentős részét mindenképpen érinti az intézkedés. Ha megengedőbbek vagyunk a becslést illetően, és az 5 fő feletti cégeknél azzal számolunk, hogy biztosan dolgozik az üzletben nem családtag alkalmazott is, akkor is több mint 200 ezer ember munkájáról van szó.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.