BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó szezont vár idén az idegenforgalom

Jó szezont vár idén az idegenforgalom az első negyedéves adatok alapján, a belföldi utazások is növekedést mutatnak - erről a Magyar Turizmus (MT) Zrt. marketing igazgatója beszélt ma az M1 hírcsatornán.

Maráczi Gábor szavai szerint a belföldi turizmus is jól teljesít: több mint 9 százalékkal bővült a kereskedelmi szálláshelyeken a belföldi vendégéjszakák száma. Ez azért fontos, mert a belföldiek a külföldiekhez viszonyítva kevésbé Budapest-centrikusak, a belföldi turizmus eloszlása egyenletesebb.
   
Elmondta, az emelkedés jelentős, mert a magyarok nagyjából 300 milliárd forintot költenek a belföldi utazásaik során.
   
Hozzátette, a belföldi turizmus motorja a SZÉP-kártya. Úgy vélte, bizakodásra ad okot az idén az is, hogy az idei első negyedéves feltöltések összege 20 százalékkal nagyobb az előző évinél. Figyelembe kell venni azt is, hogy belföldön minden 4. forintot SZÉP-kártyával költenek el - tette hozzá.
   
"Ez azt vetíti előre, hogy ez a fantasztikus növekedés fenntartható lesz a jövőben is" - jelentette ki.
   
Kitért arra is, hogy a budapesti romkocsmák egyedülálló vonzerőt jelentenek Európában, amit erősíteni kell. A húszas éveikben bulizni érkező fiatalok pedig a jövő utazói, akik később a családjukkal, párjukkal fognak visszautazni - mondta.
   
Közölte, a kulturális turizmus is jelentős a fővárosban, a Zeneakadémia vagy a Vigadó fejlesztései a kulturális élet pezsgését hozták magukkal. Az ide érkezők az év 365 napján biztosan találnak maguknak az érdeklődésüknek-pénztárcájuknak megfelelő kulturális eseményt vagy fesztivált, ami komoly előny - jelezte.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.