BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Főtáv lett a távhőszolgáltatás mintacége

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) súlyos hiányosságokat tárt fel annál a hat – többségében önkormányzati tulajdonú – hazai távhőszolgáltatónál, amelyek átvilágításának eredményét tegnap tette közzé. Ezzel egy múlt évben indult és 36 olyan (távhő- és hulladékkezelő) vállalatot érintő vizsgálatsorozat zárult le, amelyeknek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban is voltak kötelezettségeik. Ez utóbbi terén az ÁSZ nem talált kifogásolnivalót az utolsóként ellenőrzött hat szolgáltatónál, ezek Vác, Kiskunhalas, Mohács, Tatabánya, Veszprém és Budapest távhőcégei voltak az MTI összefoglalója szerint.

A számvevőszék összességében a nem megfelelő vezetésre és tulajdonosi kontrollra vezette vissza a feltárt hibákat. Kritikus területként azonosította a szabályozott működés hiányát, a nem megfelelő önköltségszámítást és azt, hogy a cégek nem fektették le világosan a teljesítménykövetelményeket. Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke szerint ha nem születnek „rendszerszintű megoldások” a feltárt hiányosságokra és a kritikus területekre, akkor előbb-utóbb nehéz helyzetbe kerülhet a költségvetés, és az állampolgárok is saját bőrükön érezhetik a káros hatásokat.

A hat társaságból ötnél – a kivétel a Főtáv volt – a számviteli szabályozással volt a legnagyobb baj. Nem volt önköltség-számítási szabályzatuk, de olyan sem, amely a közvetlen és közvetett költségek elkülönítésére, valamint és a közvetett költségek felosztására vonatkozott volna. Nem írták le az árkalkulációjuk módját sem, vagy ha mégis, akkor hiányosan. Mindezek a díjképzésnél és az önköltségszámításnál a megalapozottság, az átláthatóság és a teljeskörűség hiányához vezetnek. Nem volt teljes a leltározási kötelezettség teljesítése sem, az elszámolt értékcsökkenés jellemzően meghaladta a beruházásra, felújításra és karbantartásra fordított összeget, és hiányos volt a tulajdonosi felügyelet is. A Váci Távhőszolgáltatási Kft. például 2008–2012 között a törvényi változások ellenére sem aktualizálta számviteli szabályzatait, de gond volt 2012–2013-ban a kiskunhalasi távhőcéggel, valamint 2008–2013 között a Mohács-Hő Kft.-nél, a veszprémi VKSZ Zrt.-nél és a tatabányai T-Szol Zrt.-nél is. Csak a Főtávnál folyt felelős, kiegyensúlyozott gazdálkodás.

Az ÁSZ 123 javaslatot fogalmazott meg: 46-ot a gazdálkodás szabályszerűségének helyreállítására, 23-at a szabályozás javítására, 54-et pedig a helytelen vagy hibás gazdálkodási gyakorlat korrekciójára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.