BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Panaszra egyelőre nincs ok a turizmusban

A belföldi turizmus szereplői a kánikulának és a fesztiválok kormányzati támogatásának, az utazási irodák pedig a rendkívül jól sikerült előfoglalási szezonnak örülhetnek. Sok még a kérdőjel, de egyelőre mindenki optimista.

Csúcsot nem döntött ugyan a budapesti strandok és fürdők forgalma a hétvégén, de a komplexumok csaknem teljesen megteltek. Szombaton 26 ezer, vasárnap 17 óráig pedig 31 ezer látogatója volt a kánikulában a fővárosi fürdőknek. A Palatinus strandon 7 ezren voltak, a Széchenyi fürdőbe pedig 4500-an látogattak ki vasárnap estig – összegezte a kánikulai hétvége eredményeit Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap este. Megtelt a Balaton és a Velencei-tó partja is, miközben Budapesten az ingyenes RedBull Air Race műsorszámait nézték tízezrek a rakpartokon. A fesztiválszezon a soproni Volttal folytatódott. A kormány bejelentette: csaknem félmilliárd forinttal támogatják a kiemelt nyári fesztiválokat. A Sziget, a Volt és a Balaton Sound összesen 150 millió forintot, a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap.

Bár a szezon elején a tuniszi Bardo Múzeumban történt merénylet, később a szúszai tengerparti mészárlás borzolta a kedélyeket, egyelőre nincs okuk panaszra a külföldre utaztató cégeknek sem. „Az elmúlt évek legjobb előfoglalási szezonját könyvelhettük el az utazási kiállítások február–márciusi időszakában, aztán két csendes hónap következett. A tél végi intenzív érdeklődés valószínűleg annak köszönhető, hogy a válság óta eltelt években az utazási irodák óvatosan kötötték le a szállás- és repülőgép-kapacitásokat, hiszen rendszeresen visszaesést tapasztaltak. Emiatt az elmúlt egy-két évben az utasok olykor azzal szembesültek, hogy ha sokáig vártak, már nem találtak helyet a kiszemelt útra és időpontban. Akik megégették magukat, idén már igyekeztek időben biztosítani nyaralásukat” – mondta lapunknak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke. A szakember szerint a szünidő kezdete után ismét megélénkült a kereslet, és a következő dömping most várható. A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbben már bejelentették a munkahelyükön, mikor mennek pihenni a nyár folyamán, az utakat viszont ilyentájt foglalják le.

„Valóban hihetetlenül jó előfoglalási szezonon vagyunk túl, de tavasszal alábbhagyott a lelkesedés. Összességében még bárhogy alakulhat az év, hiszen a főszezon még csak most kezdődik. Igazán izgalmas lesz az is, hogy alakul az értékesítés az utószezonban. A sok kérdőjel ellenére a szakma nagyon optimista” – véli Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint a tavaszi, majd a júniusi foglalásokat az is befolyásolhatta, hogy míg a korai döntéshozók – kihasználva az akciókat – még az első negyedévben lefoglalták utazásaikat, addig a többiek a kivárást választották.

Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője is úgy látja, minden remény megvan arra, hogy jó évet zárjanak. „A tavalyi mértékadó növekedés után idén ismét emelkedett a foglalások száma. Így volt ez az előfoglalási szezonban, és most is ezt tapasztaljuk” – mondta lapunknak Szvoboda János.

Vidék és a gasztro is kap pénzt

Idén 1,9 milliárd forintra emelkedik a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest állami támogatása, a költségvetésben pedig idén először külön soron szerepelnek a kiemelt vidéki kulturális fesztiválok 250 milliós keretösszeggel – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A Nemzeti Kulturális Alap 200+100 millió forintot oszt szét pályázatain a nagy turisztikai vonzerejű kulturális, gasztronómiai fesztiválok és programok támogatására.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.