BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél áron hirdeti a NAV a lefoglalt árukat

Több mint 16 ezer termék talált gazdára 2015-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefoglalt ingóságok és ingatlanok közül a hivatal elektronikus árverési felületén. Hogy mennyiért, az titok.

Ametiszt, fehérarany gyémántköves gyűrű, állószolárium, kőzetnek minősülő ortocerász tojás, póthaj, dagasztógép, vaskályha és földmunkagép. Ezek a legérdekesebb tételek azon termékek közül, amelyekre lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési felületén. A meglehetősen színes palettán tegnap 1070 ingóság szerepelt, ezek döntő részét a NAV végrehajtási eljárás során foglalta le, kisebbik részüket pedig az adóhatóság vám- és pénzügyőri, valamint bűnügyi szakterülete gyűjtötte be. További 54 ingatlant is dobra vert a NAV, az üzletrészek kategóriája viszont tegnap éppen üres volt.

A hétköznapi ingóságok közül a két elérhető televízió egyikére 2,5 ezer, másikára 75 ezer forintért lehet elkezdeni az árversenyt. Egy Samsung típusú laptop licitje ötvenezer forintról indul, míg 7,5 millióért akár egy komplett szerverre is le lehet csapni. Az ipari gépek között egy Technika Zagrab típusú nyolcéves kemence viszi a prímet, amelyre 4,25 millió alatt nem lehet pályázni. A vám- és bűnügyi szekcióban árverésre kínált 19 termék többsége fémkereskedelmi engedélyköteles anyag volt, ezekre 2,5 ezertől 35,5 ezerig lehet licitálni.

Az ingatlanok közül a legalacsonyabbról, mindössze 37,5 ezer forintról egy ötven éve épült, egyszobás, 15 négyzetméteres nagybaracskai családi ház indul, amely 14,4 millió forintos adótartozás fejében került a NAV-hoz. A legdrágább pedig egy 16,3 milliós köztartozás miatt a NAV-hoz került, 2172 négyzetméteres telken lévő 277 négyzetméteres, 11 szobás, 9 éve épített rákóczifalvai családi ház, garázzsal, istállóval és szénatárolóval. Ennek minimálára 41,25 millió.

A legolcsóbb autó egy 1999-es évjáratú Suzuki Swift, erre már 50 ezertől mehet licit, bár az ismertetőhöz mellékelt fotó alátámasztja a NAV megjegyzését, miszerint a kocsi elhanyagolt állapotú, ráadásul a műszaki engedélye már 2013 szeptemberében lejárt. A legjobb fogásnak a 3 millióras becsült, de szerencsés esetben akár már 1,5 millióért is elvihető ötajtós, közel 200 ezer kilométert futott Volvo tűnik, még ha vannak is rajta apróbb sérülések.

Az aukciókon a licit általában a becsérték – amelyet a lefoglaláskor a végrehajtó állapít meg a piaci érték alapján – 50 százalékáról indul. Csak nagykorúak tehetnek árajánlatot, előzetes regisztrációt követően, a jogszabály azonban tiltja, hogy az adós az elektronikus árverési felületen szerezze vissza a NAV által lefoglalt korábbi tulajdonát. Minden termékre három és fél napig lehet licitáln. Felkészülési idő bőven van, hiszen az árverésekre a meghirdetéstől számítva valamivel több mint másfél hónappal kerül sor.

A NAV tavaly összesen 16 031 árverést hirdetett meg, mintegy 1900-zal kevesebbet, mint 2014-ben – tájékoztatta a Világgazdaságot az adóhatóság. Azt azonban nem közölte, hogy ezekből mekkora bevételre tett szert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.