BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Életveszélyes átveréssel csapják be a nyugdíjasokat

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika Szaklap újságíróihoz olyan jelzések futottak be, amelyek szerint egyes vállalkozások házhoz beállítva CO-vészjelző berendezéseket kínálnak időseknek, a piaci ár másfélszereséért. Az is gyakran előfordul, hogy úgy beszélik rá a készülékre az időseket, hogy nem is lenne rá szükségük.
 
Sok rossz szén-monoxid-riasztó van forgalomban, és hogy nem mindegy, melyikre bízzuk az életünket. Ezt a publicitást kihasználva egyes cégek képviselői gátlástalanul becsöngetnek idősekhez, és akkor is drága CO mérőkre beszélik rá őket, ha például a lakásban nincs is olyan berendezés, amely miatt a szén-monoxid-mérgezés veszélye fennállhatna. De legalább jó minőségű készüléket kínálnak, nem is sokkal a piaci ár fölött. A víz- és légtisztítókkal, porszívókkal házaló cégek viszont 8-10-szeres áron, 400 ezer forint körüli összeget kérnek el a könnyen megijedő, idős emberektől.
 
Az ilyesfajta cégek honlapján minimális az információtartalom – semmi technikai leírás, ár; a mottójuk az, hogy mindent elmondanak személyesen. Erőszakosak, lehengerlők, és nem épületgépészek, mert szakemberek nem vállalnak ilyesmit.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.