BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kereskedőház: Az innováció tehet minket versenyképessé

Az innováció az, ami Magyarországot versenyképessé teszi - mondta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a Világgazdaság Innováció az egész világ című konferenciáján. Ezt támogatja a kereskedőház InnoTrade nevű programja, amelynek keretében konkrét megjelenési, kiállítási lehetőséget biztosítanak a nemzetközi piacra lépést tervező hazai startupok számára. Az program célja, hogy elősegítse a hazai innovatív vállalkozások külpiacra lépését.

Ducsai-Oláh Zsanett azt mondta, számtalan ilyen innovatív projekttel találkozott az elmúlt éveknek, amelyek közül sok egyetemekről indul. Úgy látja, a startupok idejük nagy részét a termékfejlesztésre fordítják, ezért nincs ideijük megismertetni produktumukat a világgal – ez utóbbiban segít a program. „Olyan stabil szereplővé válunk, amely folyamatosan támogatja a projektgazdákat, cégeket” - emelte ki, hangsúlyozva, minden szereplővel, inkubátorokkal és tőketársaságokkal együttműködnek, és nem versenytársak. Csak annyit kérnek cserébe a cégektől, akik kiutaznak a rendezvényre, hogy a tapasztalatokat osszák meg másokkal is.

A kereskedőház InnoTrade projektjének célcsoportjába azok tartoznak, amelyek már konkrét termékkel, prototípussal rendelkeznek. A vezérigazgató kiemelte, hogy 45 nappal az esemény előtt be kell futnia a jelentkezésnek, hogy a szakmai zsűrinek legyen ideje kiválasztani azokat, akiket végül támogatnak s kivisznek a nemzetközi konferenciára. A kiválasztás után a projektgazdák felkészítésre is számíthatnak – tette hozzá. A zsűri döntésében fontos szerepet játszik, hogy legyen létjogosultsága a terméknek, meg kell mutatni, miben különbözik az innováció másoktól, és az emberi tényező is nagy szerepet játszik, vagyis a motivációt és a felkészültséget is megvizsgálja a zsűri.

A világ három legfontosabb eseményére vitt el 11 céget a kereskedőház az InnoTrade keretében, ahol egyes vállaltok több tízezer dolláros megrendeléseket szereztek. Ducsai-Oláh Zsanett kiemelte: idén 15 eseményre szeretnének kivinni cégeket, többek közt New Yorkba és Bostonba. Olyan konferenciákra juttattak már ki magyar vállalatokat, mint a CES és a CeBIT.

A konferencia szakmai partnere: Magyar Nemzeti Kereskedőház

A konferencia támogatója: Richter Gedeon

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.