BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nagyobb nyereséget hozhat a Balaton

A tavalyi kiemelkedő év után idén még kedvezőbb szezonra számít a Balatoni Hajózási Zrt., a start mindenesetre biztató, a szezonnyitó húsvéti ünnepek alatt ugyanis mintegy ötezren vették igénybe a társaság hajózási szolgáltatását.

Minden pénzügyi mutatóban jobban teljesített az előző évihez képest tavaly a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. – számolt be a Világgazdaságnak Veigl Gábor gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes. Az előzetes adatok alapján a társaság 2015-ös értékesítési nettó árbevétele öt százalékkal, 120 millió forinttal nőhet a tervhez képest, ami így elérheti a 2,3 milliárd forintot. A cég adózás előtti nyeresége pedig 110 millió forint lehet, ami negyven millió forinttal haladja meg a tervet. Ezeket az eredményeket a hajózási szempontból nem kifejezetten kedvező időjárási körülmények között sikerült elérnie a cégnek. A nyári kánikula ugyanis kevésbé csábítja hajózásra a balatoni vendégeket, ezért a Bahartnál is átrendeződött az utasforgalom: többen érdeklődtek a különféle – többletszolgáltatást nyújtó – rendezvény-, élményhajó-programok után, miközben a menetrend szerinti járműveket kevesebben választották. De a személyhajókat így is 661 ezer utas vette igénybe (ebből 487 ezer a menetrend szerinti, 174 ezer utas az egyéb hajókon utazott), és a legnagyobb bevételű kompszolgáltatást 998 ezer utas választotta, miközben 298 ezer járművet szállítottak.

A Bahart mindeközben közérthetőbb menetrenddel, új honlappal jelentkezik a szezonra, a díjstruktúrát pedig igazságosabbá teszik: az eddigi három helyett négy díjsávot alkalmaznak – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes, aki elismerte, hogy ez részleges díjemelést eredményezhet, de ennek mértéke az érintett útvonalaknál átlag száz forint körüli lehet. Jelenleg egy menetrend szerinti felnőttjegy személyenként 1300–2000 forint a távolságtól függően. A kompszolgáltatásnál nem lesz díjemelés, a cél a forgalom további emelése. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy már március végén sűrítik a járatokat, hatvan perc helyett negyvenpercenként követik a komphajók egymást Szántód és Tihany között. A forgalom függvényében azonban bármikor felfüggeszthetik a menetrendet, és folyamatos átkelést biztosítanak a tó két partja között. A kompközlekedésben háromszázalékos forgalom- és bevételnövekedéssel, a személyhajózásban pedig hatszázalékos árbevételemelkedéssel számolnak.

Az idén 350 millió forintos beruházással elkészül az alsóörsi kikötő első fejlesztési üteme, és ennek köszönhetően tovább nő a bérelhető vitorláshelyek száma. A társaság – változatlan ár mellett – idén nyolcszázalékos bevételgyarapodást vár ebből az üzletágból. A hajózási társaság idén megkezdi több hajó felújítását, köztük lesz a Beatrix is, amelyet 2017-ben adnak át. Összességében a korábbi évek 350–500 milliós fejlesztése után 700-800 millió forintot fordítanak beruházásokra. A kormány 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési koncepciójának részeként a Bahart 2020-ig kétmilliárd forintot fordít a hajópark megújítására, és ugyanekkora összeget szánnak majd kikötőfejlesztésre is. Ezek mellett tervezik, hogy Siófokon új telephelyet építenek, ezenkívül a vízépítések – partok, védművek, kikötők – miatt ipari kikötőre is mielőbb szükség lenne – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.