BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepően nagy béremelést jelentett be a Lidl

Húsz százalékkal nőnek a Lidl-dolgozók bérei - közölte a cég.

A kereskedelmi szektorban legnagyobb mértékű béremelést hajtja végre a Lidl Magyarország – közölte a cég. A komplex bérfejlesztési folyamat első lépéseként március 1-jétől 5 százalékkal emelkedett, július 1-jétől további 15 százalékkal nő a vállalat minden fizikai dolgozójának fizetése országszerte. Az áruházlánc a 2016-os gazdasági évben 1,2 milliárd forintot invesztál az alkalmazottak támogatásába, ezen felül a kereskedelmi szakdolgozók bérminimumának definiálását is javasolja.

A jelenlegi bérfejlesztés a vállalat több mint 4000 munkavállalójának 90 százalékát, az értékesítésben és a logisztikai központokban dolgozókat érinti, akik július 1-jével összesen 20 százalékos fizetésemelésben részesülnek – jelezte a Lidl. Mindezen felül az áruházlánc április 1-jével ingyenes egészségügyi szakellátásokat, szűrővizsgálatokat, illetve élet-és balesetbiztosítást tartalmazó, minden dolgozó számára elérhető egészségprogramot vezetett be. Márciustól, a meglévő cafeteriarendszeren felül az összes munkavállalójának kedvezményprogramot is kínál a Lidl, melynek keretében 5-20 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a dolgozók 45 partner üzlethálózatában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.